Sárga Ház

Renáta sír. Lekurvázták a TV2-n, és ettől ki van bukva. Mást mondott ő, és mást jelzett a poligráf. Gáz.
Persze könnyen lehet, hogy Reninek igaza van, a hazugságvizsgáló kényes portéka, már csak aki különféle dzsémszbondokat meg hasonlókat néz, az is tudja, félrevezethető, megtévszthető, teljes bizonyossággal nem értelmezhető. Hiszen, ha így lenne, a bíróságon döntő bizonyíték lehetne, ami ugye nem igaz.
Szóval, elúszott a húsz guriga reménye, ráadásul ország-világ előtt sült rá Renátára a pénzért dugás nem túl kívánatos bélyege, de valahogy azért nem tudom olyan nagyon sajnálni Renit. Őt sem, meg azokat sem, akik nem Gabriellánál, hanem Mónikánál, Balázsnál, Claudiánál, Andreánál vagy a többi médiacelebnél tárják ki a lelküket, akár némi plusz ismertségért, akár pénzért, akár merő exhibicionizmusból.
Bár nem nézem ezeket a (bizonyára széles igényeket kielégítő) műsorokat, Reniről és társairól meglehetős bizonyossággal állíthatom: azt kapják, amit megérdemelnek! Szóval Renáta, szárítsd csak fel a könnyeidet, nem hatsz meg velük. Máskor tessék gondolkodni, és nem magadra borítani a korpás kosarat!

Az ÖCO átadta Gyurcsánynak - olvasom - azt az aláírásokkal megerősített petíciót, amely a Magyar Gárda kapcsán azt szeretné elérni, hogy "...az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a társadalmi szervezeteknek és politikai pártoknak katonai szervezettségű, vagy fegyveres erőszakszervezetre irányuló tulajdonságokkal rendelkező csoportosulások létrehozását, működtetését és támogatását, a politikai, társadalmi szervezetek tagjait a törvény tiltsa el egyenruha, formaruha viselésétől, tevékenységük során a fegyveres erőszakszervezetekre jellemző tulajdonságok gyakorlásától"!
Megint egy elhibázott próbálkozás, kísérlet arra, hogy formai jegyeket találjanak a rosszindulatú társadalmi bőrelváltozás diagnosztizálására. Akárcsak a gyűlöletbeszéd esetén, egyesek megkísérlik szépen kikockázni mi az, ami már büntethető legyen, és mi az, ami még a szabadságjogok védelme alá esik. Nem fog sikerülni. Mert mi lesz mondjuk a polgárőrségekkel? A honvédelem múltbéli vagy jelenkori hagyományait, akár a fegyverhasználatot is oktató civil szervezetekkel? Nem viselhetnek formaruhát tán a magániskolák diákjai, az Üdvhadsereg tagjai vagy az önkéntes tűzoltók sem?
Gyerekes ez az egész, hogy lesz majd egy nagy tribün, ami előtt elvonulnak a civil szervezetek meg az egyes állampolgárok, és "le lehet válogatni" őket. Öltözetük, viselkedésük, szavaik és mozdulataik alapján ki lehet szűrni, ki az, aki törvényes céljaiért demokratikus módon kíván kiállni, és ki az, aki rossz és rosszra gondol... Valahogy az előző éra "hosszú haj, lyukas farmer - bajkeverő" mentalitására hajaz ez a gondolkodás.
Nem, kedves Klompár Orbán, miniszterelnök ór, tisztelt szocoalista képviselő urak, ez a dolog sajna nem ennyire egyszerű. Itt bizony (ha csak nem akarjuk a fürdővízzel a gyermeket, vagy bizonyos testrészeit is kiönteni) nincs más út, mint a kínos aprómunka! A tevékenység, a véleménynyilvánítás (és nem a tevékenykedők, véleménynyilvánítók formai jegyeinek) gondos megfigyelése, összevetése a törvényekkel, esetleg a szankcionálás kezdeményezése, és mindenképpen a társadalmi diskurzus fenntartása.
A zsidózás vagy a rasszista ideológiák eddig még egyetlen, nálunk sokkal olajozottabban működő társadalomból sem vesztek ki. Keserű, vesztes, félrenevelt emberek, gátlástalan cezarománok mindig voltak és lesznek is, és bizony ők is a társadalom tagjai, akikkel szemben valamennyi, megelőlegezett bizalmat muszáj tanúsítanunk. Nem foghatjuk be a szájukat csak azért, mert "olyamok, mintha"... (Tudniillik, amíg bűnösségük nem bizonyosodik be, addig ártatlannak kell tekintenünk őket.)
Ha nyakörvet tesznek a szabadságjogokra és lyukról lyukra szorosabbra húzzák, előbb-utóbb megfojtják.

Szopott a Gárda! A fineszes romák jól megszívatták a Magyar Gárdát, egészségükre! A gusztustalan alakulat Pétervásárán akart tagtoborozni ("hívtatok, hát megyünk!" - írták hirdetményükben), hát várták is őket rendesen! Kétszáz roma az öt gárdistát...
Na, és ha valaki azt gondolná, hogy a primkó cigók a szart is kiverték a gyaloghuszárokból, hát téved! A romák szépen körbeállták a toborzókat, és teljesen helyénvaló kérdéseket tettek fel nekik, vagyis, hogy ők például hogyan is jelentkezhetnének tagnak, meg indul-e valahol mostanában parlagfű irtás (ahogy azt a MG, mint közhasznú tevékenységét, belengette)? Tény: a közelben ólálkodó közegeknek nem volt mit beavatkozniuk, a gárdistáknak hajuk szála sem görbült (más kérdés, hogy nem mindennapi élmény lehet kétszáz neheztelő roma gyűrűjében állni, szóval ne irigyeljük őket)! Az öt megbízott végül rendezetten visszavonult a romák helyeslő tapsa közepette.
Én úgy gondolom, hogy legalább két fontos tanulsága van az esetnek. Az egyik az, hogy a romák, ha tiszta fejjel és világos elképzelésekkel, megfelelő vezetőkkel mennek intézni a dolgaikat, nagyon is kulturáltan, visszafogottan is el tudnak járni, le a kalappal mostani fellépésük előtt! A másik az, hogy lám, akadnak még olyanok ebben az országban, akik felismerik az olyan egyszerű igazságokat, mint hogy ha egy olyan idgesítő, de alapjában véve nevetséges gittegyletet, mint a MG (hatszázan vannak az egész országban, mire föl lóg rajtuk az összes médium?!) a helyére akarunk tenni, akkor meg kell nekik mutatni, mennyivel többen vagyunk mi, akik helytelenítjük az elképzeléseiket. Akinek esze van, az tanul az ilyesmiből. A gádzsók lusták voltak erre, a romák megtették.
No és nem utolsósorban, a romák bevetették a Gárda ellen a leghalálosabb fegyvert is, egyszerűen nevetségessé tették őket! Őszintén sajnálom, hogy erről az egészről nem készült videó.

Ma rájöttem: lehet, hogy a kosz menthetné meg az emberiséget?!
Először is, tudod-e te, mi van egy porszívóban? Hát az egyik végén ugye ott a dugasz a falba, aztán egy jó hosszú zsinór jön, már beljebb a biztosíték, motor (tekercs, mágnes meg mi a szar), aztán a tengely végén valamilyen ventillátor, az előtt szűrő, aztán meg egy darab gégecső, és a másik végén egy fej, ami szív. Mindez valamilyen házban persze, kerekeken. Csomagolva, a boltba szállítva a legótvarabb porszívót már kevesebb mint öt rugóéert megveheted, és annak ez mind van, sőt szív is! Na most, nagyjából dobd szét, mennyibe fájhat egy-egy darabja.
Tegnap megadta magát a porszívónk feje (az az ótvar fajta volt, de szívott már vagy hat-nyolc éve), menthetetlenül leamortizálódott. Gondoltam, kocsit sem cserél az ember egy visszapillantóért, veszek egy másik fejet. Hát, találtam is (nem boltban, ott ilyent nem tartanak, szervízben) csereszabatos darabot, mit gondolsz mennyiért? Háromezer-hatszázért. Most mondd, ki az, aki a sokéves, ótvar porszívóját megtartja, és egy új gép árának a háromnegyedéért vesz hozzá fejet?
Miközben megvettem az új, kicsit kevésbé ótvar háziszolgát, azért erősen elgondolkoztam, mekkora szívás is ez az egész nekem, neked, mindnyájunknak! A fogyasztói társadalom mára szinte teljesen átállt a generális cserére, vagyis készülékeink jelentős részét nem javíttatjuk (mert nem lehet, nincs hozzá szakember és nincs hozzá alkatrész), házilag sem ügyködünk rajtuk ugyanennél az okva fogva, hanem sutty, kikúrjuk az egészet a szemétbe!
3PO és R2-D2 mehet a kukába, elektronikus agyukon virtuális varjak lakmároznak, ilyen lett a világ. A majdnem egésznek nincs értéke a részhez képest. Ilyen lett, mert kurva jó nekünk, hogy az ótvar porszívó, a kompakt fényképezőgép, az mp3 lejátszó, hogy minden, úgy egyben olyan occsó, ki nem szarja le, ha másikat kell venni helyette? Csőlátásunkhoz a gyártók élénken bólogatnak.
Szívjuk aztán az olajat is, a szmogot is, például a szemétszállító autók kipufogóját, felénk fújja a füstöt a szél a veszélyesanyag-megsemmisítőből, ki tudja hány állatfajtát nyírunk ki egy nap... Rohanunk lefelé a lejtőn, de megfelelő szögből nézve úgy néz ki, mintha előre menekülnénk.
Túróst! Szívunk, mint a torkos borz, akkor lesz jó nekünk, ha nem a rák visz el, hanem a gyermeink vernek majd agyon, érthető bosszúságukban.

Hihetetlen, vandál cselekedet nyomára bukkantak szerdán hajnalban a balradűlői állomásfőnökség dolgozói! Többször előfordult már, hogy kibontott vasúti jelzőkábel csonkjaira leltek, de ezen a barátságtalan, ködös reggelen még azok is meglepődtek, akik már semmin sem! Hallgassuk meg Bori Borit, aki először pillantotta meg azt, amit talán nem kellett volna!
– Állati hideg volt, tetszik tudni, és én éppen a ru... citromos csipkebogyó teát vittem a krampácsolóknak, amikor megbotlottam valamiben. Olyan barnás hurka volt, de annál sokkal hosszabb! Lehajoltam, hogy közelebbről is megnézzem mi az, amikor mögöttem termett a Pista.
– Igen, mondta is, hogy ne marháskodjak! – kottyantotta közbe Pista vigyorogva.
– No, és azután mi történt?
– Azután aztán végül azt is megnéztük, hogy mi az, és kiderült, vasúti jelzőkábel! – szörnyülködött Bori.
– Én ilyet még nem pipáltam! – vette át a szót újra Pista. – Egy legalább harmincméteres tekercs, príma anyag, és úgy oda volt építve a régihez, hogy csak na!
– Mire gyanakodtak először? – fordultam Hátramenet úrhoz, a nyomozás vezetőjéhez.
– Hogy őszinte legyek, amikor a bejelentést kaptuk, először azt hittem, hogy valakinek megártott a ru... citromos csipkebogyó tea, de aztán láttam a körzeti megbízotton, hogy nem egy vicces típus. Magázta a kíséretében lévő kutyát. Kimentem tehát a nyombiztosítókkal és a technikával a helyszínre, és nem is hiába!
– Találtak valamit?
– Igen, a figyelmes terepszemle és az összehangolt, operatív munka megérlelte a maga mézédes gyümölcsét – ha szabad ezt mondanom –, egy elveszített névjegykártyára leltünk a tetthelyen!
– Kihez vezettek a szálak? – kérdeztem, mire Hátramenet úr a sarokban szerényen meghúzódó, fekete üstökű férfira mutatott.
– Ott a tettes! Függőzáras Lajos, színesfém kereskedő, aki be is ismerte a cselekedetet!
Miután a nyomozótól megkaptam az engedélyt, Függőzáras úrhoz fordultam.
– Meg tudja magyarázni, hogy miért tette? – szögeztem neki a kérdést, érthető nyerseséggel.
A férfi váratlan daccal emelte rám a tekintetét.
– Belső kényszer volt, és most sem bánok semmit sem! Egész eddigi életemben színesekkel meg fémekkel üzleteltem, soha nem néztem, soha nem kérdeztem, ez vagy az honnan van! De a múlt héten... – sóhajtott fel – a múlt héten vonattal utaztam, és a kisbékai leágazásnál, a közúti átjárónál belénk rohant egy biciklista, mert nem működött a fénysorompó! Iszonyú volt! – húnyta le a szemét. – Mindenhol csak a meggörbült fémalkatrészek, a sistergő, forró dízelolaj, a szikrázva ide-oda tekeredő elektromos vezetékek, a talpfákról felszakadt sínek, a jajveszékelő, hisztérikusan rohangáló utasok... Isteni szerencse volt, hogy senki nem sérült meg komolyabban! A kerékpáros meg rémülten állt, arca falfehér, az első kerekében hatalmas nyolcas, a szelepsapkája leesve... Hát, ezért! Kedden éjjel kilopództunk a társammal a töltéshez, aztán halkan – csendestárs volt – hozzáépítettünk harminc métert a meglévő kábelhez!
Nos, kedves olvasóink, ez volt a balradűlői rejtélyes kábelügy előzménye és története. Reméljük, a gyors rendőri intézkedésnek és a várt, példásan szigorú ítéletnek köszönhetően egyre kevesebbszer fordulnak majd elő az ehhez hasonló, felelőtlen színesfémtoldások!

Nyolc nap barkácsolás és ötven guriga a kár Kispesten, ahol pár színesfém tolvaj kivágta a rezet az aknában. Lementek - gondolom flexszel - és kétoldalt elcsíptek pár tucat kábelt, bennük néhány tízezer érrel, hogy fejreállt Pest jókora részén a telefon, a bank, az internet és egy csomó, adatbázisból működő közszolgáltatás.
"Jajjajjaj - csapja össze a kezét minden ilyen alkalommal egy sereg különféle funkci -, már megint ezek a fránya rézbányászok, hogy ezekkel mit is lehetne csinálni?!" Úgy tesznek nagyjaink, mintha nem tudnák mind, a lopott kábeleket, közlekedési táblákat, aknafedőket, szobrokat, kriptadíszeket, harangokat, síneket, hidakat és egyebeket addig lopják élelmesék, amíg lesz hol kockázat nélkül túladni rajtuk. No és persze orgazda is addig lesz, amíg a vállalt rizikó messze alatta marad a várható nyereségnek.

Csak pár eset az utóbbi időkből, annyi, amennyit tíz percnyi molyolással bárki összeszedhet a netről:
A Pinkamindszent határában álló vasúti hid. A Kossuth téri metro aluljáró Teiresziász szobrának botja (több alkalommal), a Gellért-hegyről Mahatma Gandhi, Bodhi Dharma és Assisi Szent Ferenc szobra, Teleki Pál gödöllői szobra, Bethlen István szobra Gernyeszegen, Antall József mellszobra, Farkasrétről Hofi Géza sírhelyének díszítő öntvényei, egész alakos szobor Kerner István karmester és Breuer Szilárd József fővárosi tűzoltóparancsnok sírjáról, Horváth Mihály püspök mellszobra, Klösz György fényképész, Ney Béla építész, Peterdi Andor költő és Kiss János teológus mellszobrai, domborművek Zala György szobrász, Korizmics László mezőgazdász, Beöthy Zsolt irodalomtörténész és Falk Miksa újságíró sírjáról, oroszlánszobor a Haggenmacher család egyik sírjáról, nonfiguratív szobor Major Tamás sírjáról. Borsos Miklós szobrászművész saját alkotását, a bronzból készült Hajnal című domborművet is ellopták saját, családi síremlékéről. Egy sereg csonkítás, fémdíszek ellopása is megtörtént, például a Deák-mauzóleumról és a Vécsey-sírboltról is. Színesfémtolvajok lopták Földsziget harangját, kalapáccsal szétverték és elrejtettek két rézharangot, amelyeket egy kálmánházai iskola udvaráról loptak el, Korlát községben a lélekharangot vitték magukkal. Darabokban került elő az ellopott oroszlányi harang is, ami a Szent József kápolnából tűnt el és közel 60 cm magas, és 60 kg súlyú volt, mintegy 700 ezer forint értéket képviselve. 1872 óta "lakjott" a toronyban. Egy tatabányai színesfém kereskedésben leltek rá, a tulaj 17 ezer forintot fizetett a tolvajoknak... Nem találtam hozzá linket, de ahogy tudom, a mohácsi, kegyeleti park díszkapuját is elkezdte szétszerelni és részben el is hordta valaki. A magam szűk környezetében két szobor mellett járok el, amelyeknek egyes részeit letörték, elvitték.

És akkor persze, amivel kezdtem, vannak még a kábeltolvajok, a közlekedési táblák, aknák, elhagyott építménytetők fémborításainak dézsmálói, és az igazat megvallva fiogalmam sincs, ki, mire vár, hogy meghozza a szükséges korlátozó intézkedéseket. Manapság a gyűjtőhelyen nem kell rögzíteni a leadó adatait, és gyakorlatilag nincs semmi következménye a gyanús áru átvételének sem.
Vajon mi az akadálya annak - törvényhozó hölgyeim és uraim -, hogy a telepeken rögzíteni kelljen a leadók adatait? Vajon mi az akadálya annak, hogy a "különösen nagy kár" kifejezést az ítélkezésben ne csupán a forintban kifejezhető értékre, hanem az erkölcsi, közérzeti károkozásra is kiterjesszék, és hogy elrettentő büntetési tételeket társítsanak hozzá? Mi az akadálya annak, hogy az átvevő helyeket gyakrabban ellenőrizzék, és ha valahol mondjuk darabolt harangra találnak, azt pár évre be is zárassák? Tulajdonképpen mire szolgál(na) a mi befizetett adónk, a színesfém tolvajok és az orgazdák által okozott károk pótlására, vagy a károkozás megelőzésére? A színesfém tolvajlás és -kereskedelem dolga eklatáns példa arra a teszetoszaságra, amivel nálunk a józan ésszel könnyen át- és belátható ügyek intézése halad. Mert hogy évek óta se kép, se hang, csak néz ki mindenki a fejéből.
Kiváncsi vagyok, meddig sír még a szánk anélkül, hogy bármi érdemi is történne ezügyben a jogban?

(P.S.: Vagy húsz éve írtam ezt, vagyis a jelenség igazán nem nevezhető újsütetűnek!)

Tudod ugye, mi is ez? Hát, amikor érkezik a gyerek, bizony eléggé szűk helyen kell kievickélnie, és előfordul, hogy - ellenőrzött módon - a húsba is bele kell vágni ahhoz, hogy világra jöhessen. Fáldalmas és riasztó kilátás (tiszteletem a szülő nőknek), de a végeredményhez, azaz az egészséges babához szükség lehet rá. Valahogy így kellene elfogadnia a társadalomnak mindazokat a metszéseket is, amelyek egyeseknek fájnak ugyan, de amelyeket magasabb érdekek mentén korábban törvényesen megfogalmaztak.
Mindez a Tubesre vezető úton emelt "gátról", murvaakadályról, pályaszűkítésről jutott eszembe. Röviden: ma (a honvédség szerint) karbantartási munkálatok kezdődtek a tervezett radar helyén álló tornyon, mire a megriadt (és az építést korlátozó döntésre váró) civilek engedetlen módon elállták az odavezető utat. Rendőrök érkeztek és bírságoltak, állt a bál.
Gondolom, majd aztán mindenfelől kezdődik a sárdobálás (ahogy szokott), egyesek az anarchista, ostobán csökönyös, értékrendet tévesztett zöldekről, az állam működését, a haza biztonságát veszélyeztető civilekről pampognak, kifejtve, hogy az ilyeneket mind dutyiba kéne zárni, hogy kijózanodjanak, mások meg rendőrállami önkényről, NATO-elnyomásról, a globalista világrend terrorjáról vízionálnak - Make Love Not War, és persze Gyurcsány, takarodj!
Pedig hát, az ilyen bonyolult viszonyokat normális ésszel szemlélhetnénk akár szülésként is. Valaminek muszáj világra jönni például itt is, azt nem kívánhatja senki, hogy a NATO becsszóra megvédjen minket, ha támad az orosz (román, kínai stb.), de nekünk ne kelljen sehová se menni, sehol sem harcolni, semmire se költeni, virágot se letaposni! Hát akkor, minek kell itt lenni? Valamelyik ujjunkat meg kell harapni, például radarállomást kell építeni.
Persze a "kell", az nem feltétlenül jelenti azt, hogy bárhol, bármi áron, bármit felvállalva kell széttenni a lábunkat (ha már a sokasodás lett a példa), igenis joga van hát mindenkinek, akár egyetlen embernek is ahhoz, hogy elmondja fenntartásait, végigjárja az összes törvényes utat ahhoz, hogy akaratát érvényesítse. Végtére is, ha sikerül, akkor neki volt igaza, nem? Ha pedig nem, hát mindenki megnyugodhat: törvényes volt minden, a köz akaratának megfelelő, nem csupán ránkerőltetett döntés.
Közben persze itt-ott metszések esnek - határidők csúsznak, tervek lesznek átdolgozva, költségek emelkednek, vagy esetleg autókat szállítanak el, szabálysértések fizettetnek -, vagyis mindenkinek állnia kell a számlát, amire az általa jogsértőn okozott kár felkerült. De nem kell feltétlenül indulatokat keltenie mindennek, hiszen ez a dolgok rendje, így működik a demokrácia, ami tudvalevőleg a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.

Marha jó, a ringó csipejű, kellően dekoltált munkatársnők addig ingerelték látványukkal a győri önkormányzat jegyzőjét, míg az egy rendezvényen - állítólag és illumináltan - ciróka-marókálni, majd paskolni és harapdálni kezdte a pipihúst. Ez persze kiverte a biztosítékot, többen panaszt tettek, és a polgármester nem is volt rest meghozni a szükséges döntést: ruhaviseleti kódexet kíván írni! Most a püspökségtől(!) készül tanácsot kérni, miben is kéne járnia majd a lányoknak asszonyoknak iktatás közben, hogy a kollégának ne forrjon fel a vére... „Szabályozni kívánjuk a főnök-beosztott, illetve a férfi-nő viszonyt(??!!) - mondja a projektről az alpolgármester. - Ezt a kódexet szeretnénk iránymutatásként meghatározni".
Arról is gondoskodni kívánnak, hogy a verbális izgatás se valósulhasson meg (az orális készségek fejlődése a későbbiekben még sok problémát okozhatna), ezért szabályoznák, mikor szólíthatják a dolgozók a keresztnevükön vagy becenevükön egymást(!).
Az önkormányzat vezetői nem magányosan készülnek megvívni harcukat a parázna irodisták és a dekadenciára hajló jegyzők ellen, küzdelmükben számíthatnak a Győri Nők Független Szervezete támogatására, akik már korábban is gondoltak erre. A civil szerveződés (melynek honlapján sajnálatos módon 2006 közepét jelzik a legfrissebb programajánlatok) egyébként kemény, mint a vídia! „A városháza dönt a városban élő emberek sorsáról, érdekéről. Tehát kutya kötelessége mindenkinek úgy viselkedni, hogy nem az óvodában van. Itt felnőtt emberek vannak” - mondják, és hogy tényleg nem becézik még a galust sem, azt bárki megláthatja, ha elolvassa nyitó oldalukon ars poeticájukat:

"Mi a Nő?
A Nő édes melegség, puha álom,
ölelő karok egy csendes délutánon.
A Nő az örök! Örök a léte!
Mit érne a férfi, ha a Nő nem élne?
Dajkál, kényeztet, óv és ihletet ad.
Álmodik róla:
Író, költő, zenész és maroknyi had.
Háborúban: Béke!
Tavasszal, nyáron:
A szellő, az enyhet adó.
Virágsziromba bújtatott illatos melegség
Kedves odaadó.
Reményt adni tudó!
Ki is ő:
Mindenekelőtt maga a nő!"

Akinek ettől nem szökött könny a szemébe, az egy tuskó, és hát szóval, lesz ott a városházán kérem lábszárközépig érő rakott szoknya, magasra gombolt, hosszú ujjú blúz csipke passzéval, nem lesznek ám kipakolva a dudák, moly rágja majd a miniket, éljen a bundabugyi, az erényöv! Akinek ez nem tetszik, az majd jól Rába...

Egy magánterületet védő drótkötél ölt meg egy motorost. Nem akarok prejudikálni, nem állítom a körülmények pontos ismerete nélkül, hogy a derékmagasságban kifeszített huzal által okozott tragédiáért egyértelműen a terület gazdája a felelős, de őszintén szólva, nehezen tudok mást elképzelni.
Mert ugyan miért éppen derékmagasságban lett kifeszítve a drót? Nyilván nem transzparenst készültek kihúzni rá, hisz akkor magasabbra kerül, és egészen biztosan nem snúrozni akartak majd, mert akkor meg a földre fektetik. Minden bizonnyal a behatolást akarták megakadályozni általa.
No és miért nem a szántóföld egy darabja fölött feszítették ki? Hát mert ott simán meg lehet kerülni, nem úgy, mintha az út fölött húzódik, ahol bizony biciklis, motoros, autós, mind elakad benne! Ahogy a huszonkilenc éves motoros is elakadt - nem tudok szabadulni a gondolattól: megfelelve a földtulajdonos elvárásainak.
Ő persze - vélem én - nem ölni akart, csupán útját állni az arra haladóknak. Gondolkozott is talán, és arra jutott, hogy kerítést építeni drága is lenne meg nevetséges is egy úton, a sorompót meg egyszerűen félrehajtják az illetéktelenek, ott van viszont - ötlött fel benne - a jó drókötél! Megfelelően kifeszítve, visszatartja a járműveket, főképp az autókat, platósokat, nehezbb lesz majd fát, dinnyét lopni, szemetet lerakni...
Jó világos lehetett, amikor a tulajdonos - 0 sebességgel álldogálva a telekhatáson - mindezt kispekulálta, az ideát aztán tett követte, kötél feszült az út fölé, új gondolat viszont nem fogant meg a gazda fejében: mi lesz akkor, ha valaki sebesen, sötétben, ködben jönne erre, akarna továbbmenni?
Jó is azoknak, akik ilyen agyhalottak, nem kínozzák őket kétségek. Ők azok, akik 220-at vezetnek a kilincsbe (vagy a földre ki, ilyen is volt), agyonvágják az öreget a baltával, amit aztán csak letörölnek egy ronggyal, mielőtt visszatámasztanák a sufnihoz, levernek téged az aluljáróban, ha nem tetszik nekik a pofád, meg asszonnyal-gyerekkel gyorsulnak brahiból.
Személyes komfortérzetük persze nem változtat a tényen, hogy ők mind veszélyesek ránk, és én nem is tudom mit kellene csinálni velük? Páran közülük valószínűleg tényleg nincsenek a belátási képességnek azon a fokán, hogy igazából mérlegelni tudják tetteik súlyát és következményeit, még ha nagyjából tisztában is vannak vele: ami tesznek, helytelen. Más részük pedig - neveltetésénél, szocializálódásánál fogva - erkölcsi torzó, létfontosságú darabok hiányoznak etikai profiljukból.
Hol lenne a helye ezeknek az agyhalottaknak? Börtönben? Kőbányában? Zárt intézetben? Átnevelő táborban? A jó ég tudja, hogyan védekezhet a társadalom ellenük, és mekkora a felelőssége - így a mi felelősségünk is - abban, hogy ilyen emberek vannak, "munkálkodnak" közöttünk. Gondolom sehogy, és jókora. Hát tűrünk, és halunk, ha támadnak az agyhalottak.

Jön Peking, mindenki kapja össze magát, mert ezek - szerintem - legázolják a régi bajnokokat! No jó, lehet, hogy lesz mögötte némi dopping is, el tudom képzelni, de akkor is! És tessék odafigyelni az ismeretlen hazai tehetségekre is!

Utóolimpia a Kisbéka utcában

Ez az! Ez az a magyar virtus, amit olyannyira becsül a sportszerető közönség! Nem mindennapi vállalkozásba fogtak a Kisbéka utca lakói, fellelkesülve olimpikonjaink remek teljesítményén, emlékversenyt tartottak szűkebb pátriájukban. Úgy véljük, a lelkes amatőrök nemes kezdeményezése igazán megérdemli, hogy hírt adjunk róla, teljesítményeiket a nagyközönség is megismerje! Lássuk hát, hogy Kisbéka, az utóolimpia hivatalos kabalafigurája dicsőséget vagy bukást hozott?

– Kedves Rozi néni, ez szinte hihetetlen! – fordult tudósítónk az idős nyerteshez. – Úgy hallottam, hogy hatvannégy éve ellenére kegyed nyerte a távolugrást, mégpedig az utolsó kísérletével! Mesélje el kérem, hogyan csinálta?
– Ugyan már, ne hozzon zavarba, nem volt az olyan nagy dolog! Szokva vagyok én ehhez, már negyedik éve csatornáznak a kapunk előtt! Csak az elején mindig beléptem. Aztán utolsóra felvettem a szokott tutyimat, meg a jobb kezembe a cekkert, úgy futottam neki. 6,95 lett! Talán, ha az utolsó pillanatban nem teszem a hálóba azt a három kiló krumplit, túlugrom a Heike Drechslert is!
Hatalmas üdvrivalgás köszöntötte a dobogó legmagasabb fokára felszökkenő Kittykét, aki – hála a nem oly szigorú szabályoknak – szabad- és kötöttfogású birkózásban is benevezett, és bár itt lett a legnépesebb a mezőny, mindkét fogásnemet megnyerte! Miután a kisbéka-próbán is túljutott, szívesen válaszolt kérdéseinkre.
– Nehéz volt, Kittyke?
– Á, dehogy! Alig kapaszkodtam össze valakivel, az mindjárt hasra vetette magát, így megvolt az első mögékerülésem. Érdekes, a fiatalabbja gyakran a meccs végéig úgy maradt, az idősebbek még egyszer-kétszer talpra álltak.
– És a döntő?
– Hát, az már nehezebb volt! A hetvenkét éves Kacor papával jöttünk össze, és legalább három percig markolásztuk egymást, mire eldobta magát. De muris! Most jut eszembe, hogy legalább úgy örült, mint én az aranynak! Hogy miért?!
Nagyszerű eredmény született a négyszer százas váltóban is (emlékezzünk, Carl Lewisék 37,40-et csináltak négyen), Zsiga bácsi a Hatcsöcsű kasszájában egyedül 37,80-at hozott a négy versenybírón, akik egyenként száz-száz forinttal ültek be fogyasztani!
– Csakis a rutin kérem, csakis a rutin! – felelte érdeklődésünkre. – A Vegyesboltban meg a Vadhúsban még új fiúk vannak, de majd belejönnek! Nekem ennyit sikerült lefaragnom a visszajárókból, pedig az egyik bíró 99,80-ért fröccsözött, rajta csak tíz fillért hoztam! A jövő persze akkor is a fiataloké, én már – akár hiszi, akár nem – néha pontosan adok vissza!
Kiemelkedő volt Ittas Bertalanné futása 400 gáton, egy percen belüli eredményt ért el!
– Sokat edzettünk otthon a férjemmel az utóbbi években – nyilatkozta –, és a gát sokkal alacsonyabb is mint a komód! Rengeteget jelentett, hogy Berci most is ott volt mögöttem, bár az egy kicsit zavart, hogy cikk-cakkban kellett szaladnom, mert kicsempészte a fegyverét a kispuska döntőről. És a gyerekek! – sóhajtott könnyes mosollyal. – Ahogy bíztattak! Fuss mama, fuss, nem kap el a disznó! Csodálatos volt!
Fejezzük be talán ezzel a megható képpel tudósításunkat! A záróünnepség természetesen nem vehette fel látványosságában a versenyt a világversenyével, de bizonyára sokaknak emlékezetesek maradnak azok a pillanatok, amikor Kis gazda beszódabikarbonázott, zöldre festett tehene a magasba emelkedett, Alig úr égő csillagszórókat dobált az égre, végül pedig mindenki, egyszerre eloltotta a cigarettáját! A Kisbéka utcára ismét ráborult a hétköznapi éjek sötétje. Reméljük, legfeljebb négy évre!

Olvasom, hogy egy piliscsabai fickó házára (természetvédő aktivista a lelkem, és most nyomott fel egy ganéjt, aki tarra vágta az erdőt - még ha az övé is volt), szóval a házára Molotov-koktélt hajított valaki az éjjel. Ez manapság nagy divat, képviselő is kapott ilyent, no meg március idusára figyelve is pancsolni készült ilyent egy majd' húsz éves gyerek, nem elszigetelt az eset. No de!
Azt is olvasom, hogy "a rendőrség rongálás gyanúja miatt indított nyomozást"!! Hogy is van ez? Csak mert nem sikerült bedobni az ablakon, vagy fel a tetőre, csupán a fal kormozódott össze, sima rongálás az ügy?! Mintha a tettes nem ezt csinálta volna, hanem mondjuk kitörte volna a kapu előtti facsemetét, szétrúgta volna a kukát, belepisált volna a kaputelefonba?!
Ha a suhanc esetében (aki még nem is kotyvasztotta készre a cuccot, csak bevásárolt hozzá) megállt a "közveszély okozásának előkészülete", hogyhogy nem legalább ebben a kategóriában nyomoz most is a rendőrség? Hisz leéghetett volna a ház, a szomszádok háza, nem is szólva arról, hogy a lakókból is roasflesh lehetett volna, szóval miért is nincs itt más, csak csak rongálás?
Azt látom, hogy manapság nem csupán a felderítés eredményességével vagy a megkérdőjelezhetetlen bizonyítással van gond, hanem azzal is, hogy a kábeltolvajok, sínfelszedők, háromszázzal gyorsulók, játékpisztolyt lóbálók és Molotov-koktél hajigálók számolhatnak vele: nem tettük elképzelhető legdurvább következményéért, hanem csak az okozott, tényleges kárnál alig többért vonhatják majd őket felelősségre.
Én bizony cseppet sem tartanám túlzásnak, ha mondjuk ennek a piliscsabai fantomnak - ha nyakon csípik - több személy ellen, különös kegyetlenséggel végrehajtott gyilkosság kísérletéért kellene nyolc-tíz évre bevonulnia a kóterbe. Különben soha nem lesz itt nyugi, a kisszámú agyatlan folytonosan fenyegetni fogja a normális többséget.

Az állam szájából ez nem puszta fenyegetés! Ma megint előjött az ajándékozás után fizetendő illeték dolga, és én ma ugyanúgy nem értem, mint régebben: miért is kellene az én gyerekemnek egy tőlem ajándékba kapott negyedmilliós plazmatévé után 27 500 Ft illetéket fizetnie? Nem mintha ez a veszély fenyegetné...
Mert ez ám a helyzet, ha nem tudnád, ha több 150 rugónál az ajándék (mundjuk egy nászút, egy hifi torony, egy szekrénysor, vagy csak némi kápé), tejelni kell! Mert nem volt elég az, hogy a munkáltatód adózott, hogy te adóztál, még azzal sem rendelkezel szabadon, ami már a zsebedben van! Ja, és hogy ne feledjem: ha sumákolsz és megbuksz, hát 44 %(!), esetünkben 110 rugó a bünti! (Megjegyzem, végül is erre az egészre hajaz az MDF ellenkampánya a "haláladó", azaz az örökösödési illeték ellen, amikor is elhalt rokonaid adózott jövedelemből felhalmozott és rád hagyományozott vagyonáról húz le állam bácsi még egy bőrt.)
Tudom persze, valahogy szabályozni kell az ajándékozást, mert a vége az lenne, hogy az emberek ajándékozási szerződés alapján dolgoznának a cégüknek, az ajándékba adná a fizetést, egyik ember pénzajándékáért cserébe a másik autót vagy házat ajándékozna, szóval mi lennénk az ajándékország, és senki nem fizetne semmi illetéket, járulékot meg adót. No de az, hogy egy családon belül a megszerzett javak ne vándorolhassanak A-tól Z-ig szabadon, az - szerintem - átlépi a józan ész határait!
Ha pedig azt hiszed, hogy valaki is azon gondolkodna, hogy ezt az agyrémet megszünteti, vagy életszerűbb formába gyömöszöli, hát tévedsz! Az illetékeseket csupán az gondolkoztatja el, hogy a tizennyolc éve változatlan értékhatár tán tényleg elavult csöppet, aktualizálni kellene.
Szóval, nézz a hátad mögé ha ajándékozol, fogadtass örök titoktartást, tetess szent esküvést, és reszkess, ha zümmögést hallasz messziről: kiszívom a véredet!

Bíznál-e te egy olyan tanárban, aki a saját osztályába járó, lusta, bukdácsoló gyerekét csukott ajtó mögött, kettesben vizsgáztatja, aztán ötössel engedi át? Szívesen járatnád-e a gyerekedet hozzá? És mennyire izgatna emellett az a tény, hogy a pedellus Hitler-bajuszt hord?
Draskovics besúlyozta a teendőket, amint hivatalba lépett. Először azt érte el (vagy legalábbis hagyta megtörténni), hogy anyaga - kérdéses szerepéről az olajügyben - eltűnjön az ORFK honlapjáról, majd rávetette magát hatszáz(!) bohócra, akiket egyébként egy jóízű röhögés, vagy a közönség hangosabb pfújolása magától is elsöpörne. Mindezek mellett szürkén a háttérbe olvadt hát az, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség - pusztán munkatársuk írásos és szóbeli beszámolója alapján, minden egyéb kutakodás nélkül - dobta annak a kollégának az ügyét, aki hangfelvételek és tanúk szerint is azzal dicsekedett, tudója annak, kik is verték a letartóztatottakat, törték az őrizetesek orrát 2006 szeptemberében.
Fura szerzet az ember, egy csomó bajjal egyszerre is megbirkózik ha muszáj, köztük igazán komolyakkal is, de a tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot nagyon nem bírja, még piszlicsáré ügyekben sem! Márpedig kik lennének azok, akiknek igazán ki vagyunk szolgáltatva, ha nem a rendőrök, bűnüldözők, ítélethozók?! Ugyan mi más szolgálná jobban a társadalmi rend, fegyelem megszilárdítását, az önbíráskodás, törvénykerülés visszaszorítását, ha nem az, hogy a fenti szervek feltétel nélkül, tökéletesen működnek? Márpedig nem csak a törvény betűjének, hanem a társadalom igazságérzetének is megfelelve?
Amikor először akadtam ki ezen az ügyön, sőt még amikor másodszor, akkor sem gondoltam volna, hogy a megvert perui dolga így ér véget. Aztán jött a börtönőrök dolga még, és én egyre kevésbé bízom abban, hogy rendvédelmi és igazságszolgáltatási szerveink kilábalnak a lefelé húzó posványból. Úgy tűnik Draskovics sem lesz az a lovas, aki a saját hajánál fogva (és itt nem csak objektív akadályokra gondolok) rántja ki paripáját. Kár, mert mi szívunk vele.

Na jól meg kell gondolni már, mit mond az ember ezentúl, nem lehet ám csak úgy üptre "kurvaországozni", vagy lusta disznó hazánkfiait emlegetni, Tóta W. is kiveheti a cimkék közül a hülyemagyart, mert ilyen nem lesz! Már ha törvénnyé válik a gyűlöletbeszéd törvényjavaslat. Ha valaki esetleg nem akarná elolvasni a beterjesztést (nem sok egyébként, itt van), annak röviden: gyalázkodásnak számít majd az a magatartás, amikor valaki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjainak becsületét, emberi méltóságát kifejezéssel, ennek híresztelésével, vagy testmozdulattal megsérti vagy megsérteni próbálja, és akár két évre is a kaptárba kerülhetsz érte.
Persze - jó szokás szerint - a javaslat arra nem is próbál megoldást adni, ki, hol, minek alapján fogja meghatározni (illetve ezt nagyvonalúan a bírákra testálja) azt, ténylegesen mi is számít majd "gyalázkodásnak". Gyalázkodás lesz-e például az, ha valaki a honlapján felmelegíti a régi jó kis vádat, hogy a zsidók ártatlan csecsemők vérét használják fel titkos szertartásaikhoz? Büntethető lesz-e az, ha valaki a cigánybűnözés szót használja, netán azt írja valahol (egy közéleti lapban vagy egy blogon mondjuk), hogy a magyar egy teszetosza, lusta, kakaskodó, széthúzó, buta náció? Lehet-e eztán arrogáns franciákról, sótlan svájciakról, lóarcú angol hölgyekről beszélni, vagy mindent letarol-e nálunk is a píszí, a politikailag korrekt fogalmazás, már nemcsak a köz szereplői háza táján, hanem le, az alsó szintekig is?
Magánvéleményem szerint érthetetlen, hogy a beterjesztőknek honnan volt ez a komoly késztetésük erre a pótcselekvésre, hisz tény, ma, Magyarországon a kisebbségek rovására megeresztett durva és ostoba általánosítások nem haladják meg azt a mértéket, amit egy egészséges társadalom ne tudna tolerálni. Más kérdés, hogy mi pillanatnyilag nem vagyunk egy egészséges társadalom. Ám a láb fekélyesedését nem annak levágásával kell kezelni!
A kormány javára legyen mondva, ezt az agyrémet nem ők, hanem a szoci képviselők nyomták át, és hál' istennek jó esély van rá, hogy az Alkotmánybíróság előtt elvérzik. Hiába no, országunk vezérlő nagyjai nem igazán érzik a kor szavát, nem látják át, hogy a goromba, ízetlen, eszetlen, undorító megnyilvánulásokat nem ezzel a módszerrel kell eliminálni, hanem a politikusok határozott, karakán, keményen odamondott kritikájával. A társadalmat - már ha gyógyítani akarjuk - nem burokba kell zárni, hanem immunrendszerét kell erősíteni.
Mert hülyemagyarok mindig lesznek.

Na neee!! Alig röppent el hat év, és máris ott vagyunk, hogy bíróság előtt lehet megbeszélni, jól tette-e pár elszánt ember (élükön az azóta elhíresült Budaházyval), hogy lezárták az Erzsébet hídat? Vajon jogszerű volt-e egy be nem jelentett demonstrációval pár tucat mozgalmárnak (...elcsalták! A választást elcsalták! A választást elcsalták!...) megbénítania a főváros egy részét, a "közérdekű üzem működésének veszélyeztetésével"?
A vádlottak persze nem nyilatkoznak, egy leendő mártír nem védekezik, nem illene az imidzséhez, meg amúgy is megteszi ezt helyettük a köztisztviselői kar valamikori ékköve, a most védőként fungáló Grespik. Nem voltak ezek a derék, a társadalom lelkiismeretét megtestesítő polgárok veszélyesek kérem semmire sem - mondja -, ugyan miért pisztergálják őket, nem is érteni ezt!
Normális ember - szerintem - amúgy csak legyint minderre, mert tényleg nagy az isten állatkertje, azok is beleférnek, akik szolidan elállnak egy hidat, a besurranó tolvaj például nagyobb csibész náluk, persze alapkövetelmény lenne, hogy elkapják őket, és ami kárt okoztak, azt vastagon vajazva fizessék meg az államnak, a fővárosnak, a közlekedőknek. Ha meg ülni is kell miatta, hát üljenek! Jószerével azt nem érteni inkább, hogy ehhez minek tárgyalás, annyira egyértelmű a dolog...
Két szép vonulata azért előtűnik ennek az egész esetnek. Az egyik az, hogy rendőrségünk már akkor sem tudta, hogy mit tegyen, hogyan intézkedjen, pedig a józan paraszti ész ott búvott meg az állományban, főképp a talpasokban, akik ma is vallják: ha akkor frissiben elvontatták volna a torlaszt alkotó kocsikat - akár úgy is, hogy néhány ellenszegülőt megbilincselnek -, gyorsan és hatékonyan le lehetett volna zárni a dolgot, megtisztítani a hidat. De hát, az ilyen döntések a parancsnokokra vannak bízva, azoknak meg, amint megkapják az első rangjelzésüket, rögvest elszáll a bátorságuk, mind fölfele néz, nyújtogatja a nyakát, maga nem mer dönteni semmiben sem. Politikagyanús ügyletekben meg pláne! Hát álltak csak mind, mind lópöcs a hideg vízben, csodára várva.
Nem is lehet csodálni így, hogy kinevelődött egy frusztrált rendőrnemzedék, amelyik ha lépni kell, toporog, ha meg mehet, nem tud megállni a törvényesség határán. Fordítva ülnek a rendőrlovon, amikor önálló döntést kéne hozniuk, akkor utasításra, törvénymagyarázatra váró tehetetlen tömegként viselkednek, amikor meg intézkedhetnek végre, kiélik addigi elfojtásaikat, gyanúsítottakat vernek, hamisan tanúskodnak "kollegalitásból". Pedig egyszerű lenne a feladat: nekik maguknak kellene a törvénynek lenniük!
A másik említésre méltó aspektus az, hogy lám, megint pár tucat elmeháborodott mozgatja, foglalkoztatja a médiát. Ha jól meggondoljuk, az özvegy patchwork-varrók többen lehetnek ebben az országban az Erzsébet hídi "hősöknél", mégis utóbbiaknak van súlyuk, legalábbis a hírekben. Ahogy a Magyar Gárda is állandó görcsölésre készteti a nyomtatott és elektronikus sajtót, pedig tetszel tudni mennyien vannak az egész országban? Hatszázan. Sok zsákfaluban többen tengődnek!
Elég hát negyven-száz zavaros fejű embernek föl-alá masírozni bárhol ahhoz, hogy hír, mi több, hírfolyam legyen belőlük? Úgy látszik, sajna igen. Talán az is hiányzik a nyugodt közéletből, hogy a hírvadászok megtanulják súlyukon kezelni a dolgokat, ha a MG parádézik Bivalybasznádon, az ne lehessen főoldalas anyag, mert hát minek? Úgy őszintén...
Egyébként remélem, Budaházyt meg a többi főokost végre megfingatja a bíróság, mert az azért mégse járja, hogy nekem a földre köpni sem, neki meg hidat lezárni is...

Az arabus Al-Waleed bin Talal bin Abdul Aziz al-Szaúd (ez biztosan csak a beceneve, mer' nagyon rövidke) be akarja aranyoztatni az Airbus A380-át. 300 milla a vas, plusz 58 milla a foncsor, persze dezsőben! Azt is írja a zújság, hogy a bélés is (márványozott konyha, sivatagi stílusú nappali, konditerem meg ilyesmik) elvisz még 150 gurigát, szóval nem garasoskodik a fószer.
Gondolom, megspórolta az arabus, mert úgy hallottam, ők olajban nagyon ott vannak, el is határoztam, én se veszek kocsit továbbra sem, eddig is megvoltam nélküle, ha továbra sem lesz, annyi olajat meg tudok spórolni (persze a legdrágábból, mert én azt tölteném az autóba!), hogy én is inkább egy ilyen Airbust vásárolok majd! Az mégsem ráz, mert az utak meg nagyon szarok ám itthon!
De aranyoztatni azt nem akarok, mert ha leállítom itt a Budain a ház mögött, a csövik tutira lekapirgálják róla az egészet reggelig! Pedig nem rozsdásodna annyira, az meg jó lenne, mer' itt az eső is több, mint ott az Al-Waleed bin Talal bin Abdul Aziz al-Szaúdéknál.
Szóval, tetszik nekem ez a csávó, biztosan nagyon szorgalmas arabus, beépíthetett mindenféle fogyasztáscsökkentőt a kis japán kocsijába, egy-két cseppel elmehet százat, ezért tudhat olajat árulni olyan sokat! Mert azt meg kajakra nem bírnám, ha nem szorgos méhecske módjára hordta volna össze a madár árát (ami egyébként gyerekkori vágya, és ami nélkül élni sem tudna)! Hanem mondjuk csak úgy, az égből pottyant volna neki, most meg ráadásul puszta szeszélyből ilyen faszságokra pazarolná a pénzt, a nyersanyagot és az energiát, amit ez a projekt elvisz!
De nem nem is hiszem, hogy vannak ekkora nagy, baromarcú tulkok egy fényes uralkodói családban, mint ez az Al-Waleed bin Talal bin Abdul Aziz al-Szaúd is lehetne, ha csak úgy pacsálná a pénzt! Ez biztosan megspórolta bakker! Hát hadd vigye!

Az emberek, különösen a hivatalnokok hülyesége a jelek szerint országsemlegesen teszi nevetségessé őket, tanú erre az az eset, amelyben Cranach 500 éve festett, klasszikus Vénusz ábrázolását nem engedték volna feltűnni a londoni metróban, hogy egy kiállítást hirdessen.
Becsületükre legyen mondva, hogy a némileg ész nélkül hozott, az emberi meztelenség bemutatásának tilalmára apelláló döntést aztán visszavonták, nem úgy, mint az a manapság egyre exponáltabb politikusunk, aki egy hasonló esetben - Andres Serrano amerikai fotóművész 2002-es, a MEO-ban tartott kiállítása kapcsán - bizony nem gondolt meg semmit. Az eseményt hirdető plakátot - saját kerületében - leszedette, mert nem tetszett neki, óvni kívánta közvetlen választóit a sokkoló látványtól!
Mert de jó is az, ha egy hivatalnok - legyen az akár polgármester is - féltve óv boldog-boldogtalant, lógó mellű öreg csajsziktól, vagy felforgató gondolatoktól is akár, hisz ugyanő volt ez is, aki - ne feledjük! - a Szigeten a Szivárvány sátor bezárását szabta feltételül, hogy engedélyezze az egész rendezvényt. Mert ugye, hova jutna a világ, ha egészséges, heteroszexuális ifjúságunk csak úgy, fésztufész találkozhatna transzszexuálisokkal, melegekkel, tőlük maguktól hallaná, milyen is a világuk, esetleg még önálló értékítéletre is vetemedne!
No igen, persze, hogy Tarlós István jutott eszembe Cranach festményéről, az az ember, akinek néha bizony tetszetősen logikusak, gömbölyűek az okfejtései, egyenes a beszédje, és aki ma is teljes határozottsággal bizonygatja: ő csak a javunkat akarja!
Persze, lehet, hogy tényleg, meg aztán nem akarok én senkit más ügyekben ide vagy oda állítani. De ne feledjed: ő volt az, aki nem tudta megmászni a maga, butaságból épített Vénusz-dombját!

Véres tettet hajtott végre szomszédai szeme láttára háza udvarán Csendes Béla felsővárosi lakos. Az ötvenkét éves betanított munkás az elmúlt szombaton elkövette a jóvátehetetlent: ölt!

– Csupa vér volt a keze, csak a kés vasa villogott ki a vörösből – mondja Erzsike, a bal szomszéd. – Ott állt fölötte, mire a kerítéshez értem ...tudja, az alvégen gazoltam – kivetett az ágy –, és már én se vagyok olyan fürge! Szóval, lihegett, az arca eltorzult, még soha nem láttam ilyennek! Egyébként békés természetű embernek véltem, nem is nagyon erősnek, nem gondoltam volna, hogy képes ezt megtenni.

– Az áldozatot is jól ismerték?

– Áh, dehogy! – veszi át a szót Erzsike férje, aki eddig némán támaszkodott az ásójára. – A Béla magának való ember volt. Öt éve elvesztette a feleségét, azóta nem is nagyon szomszédolt. Köszöntünk egymásnak, váltottunk néha egypár szót a kerítés fölött, de más semmi. A Hédi alig egy éve került ide hozzá, hogy honnan, nem tudom. Gondolom, jól megvoltak, legalábbis a Béla nem panaszkodott, a Hédinek meg a hangját se nagyon hallottuk, sőt látni se nagyon láttuk, csak néha az udvaron, amikor a Béla nagytakarítást hirdetett. Amúgy formás volt, bevallom, én is megnéztem magamnak!

– Az volt, na, ezt még én is elismerem! – teszi hozzá Erzsike.

– Nem sejtettek előre semmit?

– Nekem úgy homályosan célozgatott a Béla – szólal meg vonakodva egy erős testalkatú, kopaszodó férfi –, de nem vettem komolyan. Mondta, hogy egyre nehezebb a Hédivel. Azt mondta, már véget vetett volna a dolognak, de a Hédi megbetegedett, úgy meg nem akarta. De most, hogy meggyógyult végre, nem húzza tovább! Éreztem, hogy valami van a levegőben, mondtam is neki, hogy adjon neki még egy kis időt, de nemigen hajlott rá. Azt azért nem gondoltam, hogy egyik napról a másikra végez vele!

– Tanúja volt valaki az esetnek?

– Nem! Nagyon korán csinálta, épphogy kivilágosodott, akkor még nem nagyon vannak ébren – mondja Kolos, a másik szomszéd. – A sikítás meg a dulakodás hangjára ébredtem, kinéztem az ablakon – rálátok a Béla udvarára –, de addigra már kivonszolta a fa alá, leteperte és belevágta a kést. Mire kiértem, már nem tudtam volna segíteni, véget ért az egész. Erzsike is akkor bukkant fel a túloldalon – bök fejével az asszony felé. – Nem lehetett könnyű a Bélának sem, ahogy az Erzsike mondta, látszott, még a lába is remegett!

– Mi történt ezután az áldozattal?

– Mi történhetett volna? – néz rám Kolos megütközve. – Ilyen melegben? Feldarabolta a disznót és bevágta a fagyasztóba!

Nem lacafacázik, megmondja a frankót a körömpörkölttel töltött toroskáposzta kedvelőinek legújabb kedvencem! A színvonalas magyar reklámfilm mezőnyből is kiemelkedik a Mezym, emésztésjavító gyógyszer spotja, hiszen nem sajnálkozik, nem tesz úgy, mintha szükséges rossz lenne! Inkább felvonultatja a Magyar Anyát, aki aszongya hogy:
- Mink a családba' mind nagyon szeretünk zabálni, töltött káposztát, tokaszalonnát meg kacsazsíros pacalt velővel, ezért aztán kurvára fáj a hasunk állandóan, és összehánnyuk még a tisztaszobát is! Nem jó ez így, mondta az Aptyuk is, hát azóta ott a Mezym is a spájzba' az eltett, savanyított cseresnyepaprika meg a paprikásszalonna közt, oszt' esszük marékra! Mer' jó az a hasnak, csillapítja a fájást, meg gyorsabban átmegy rajtunk minden is, és megint ehetünk hamar!
Jó ez így azt mondom, ne akarjunk mi a magyar nemzetre tőle idegen életstílust rákényszeríteni, már izgatottan várom az újabb gyógyszerek reklámjait, amelyekben almabort és Diana sósborszeszt lengetve ajánlanak fejfájás csillapítót, esetleg szobabicikliket dobálnak ki az erkélyekről, hogy különféle fogyasztószereket hirdethessenek fennen. Baba lesz nagyon...

Igen érdekes riportot adott le a kertévé (ilyent is tud!), az anyag egy lányról (Csengéről) szólt, aki korábban Balázs volt, no és a mamáról, Marika néniről.
Figyelemre méltó volt a sztori, hisz az, hogy egy fiú - aki a szíve mélyén mindig lánynak érezte magát, és aki ennek ellenére több éves, komoly kapcsolatot folytatott egy (másik) lánnyal - nővé operáltatta magát, és most létével elégedetten éli egy fiatal nő mindennapi életét, nem mindennapi történet. De sokkal érdekesebb volt az, ami a szereplőkből sugárzott!
Balázs és édesanyja is teljesen kiegyensúlyozottan, minden keserűségtől menten beszélt a múltról, beleértve a megélt traumákat is. Az akkor még Eszter névre kitöltött, a szekrény mélyére, lányfehérneműk mellé eldugott iskolai ellenőrző megtalálásától kezdve Balázs őszinte sajnálkozásáig és bánatáig, hogy volt szerelme életéből "elpazarolt" két évet. Ott ültek egymás mellett a kanapén, lapozgatva a fényképalbumot, és ugyanúgy néztek ki, mint bármely más, szeretetben élő anya és lánya...

Lekapom virtuális kalapom Marika előtt, akinek utcai buzizóink a sarkáig nem érnek. "Amikor az ember eljut a végső pontra, az abszurdumig - mondta valahogy így -, akkor tudja, hogy mit kell tennie, ha van benne szeretet. Akarhattam volna, hogy fojtsa magába, legyen olyan, amilyen nem, az lett volna a kényelmesebb nekünk is, de mi lett volna vele?! ...Mindig is nagyon szerettük a gyerekeinket."
Hát, igen. Mondhatná valaki, könnyű volt neki, hiszen nem vadidegenekről kellett spekulálnia, hanem a saját véréről, de ne legyenek illúzióink! Azok, akik a járda széléről hajigálnak minden szart a "másokra", soha nem fognak gondolkodásukban eljutni az elfogadásnak, a megértésnek, a támogatásnak, általában a szeretetnek (ha úgy tetszik, keresztényi) arra a szintjére, ahová ő igen.

Marika, Csenge, tarson meg benneteket ilyennek az élet!

Összegezve: magasról szarom le az egész magyar (és nemzetközi) celebvilág történéseit, de az a sztori, amelyik Hajdú Péter mozgássérült-parkolófoglalási akciójáról tudósít, kiverte nálam a biztosítékot! Nem is annyira maga a tény, hogy tahókám a Merdszójával beállt egy ilyen helyre (nagy az isten állatkertje, és hát az ntelligencia nem jár sem a tévéműsorok, sem a márkás autók mellé), hanem az, ahogyan az őt felelősségre vonó szóra, "ordibálásra" reagált.
Az ilyen szarjankó mondaton - "miért mit fog tenni, megbüntet?" - nem csodálkozik az ember, ha egy a növényeknél éppencsak fejlettebb, izomagyú barom száját hagyja el, de hősünkről azt lehetett (volna) hinni, hogy IQ-ja talán veri a százat, és akár megfelelőképpen szocializálódhatott is. Hát nem. Ahelyett, hogy pofát súlyba, égő fejjel elhúzott volna a parkoló legtávolabbi végébe, megtette a pikírt megjegyzést.
Hát ezért kívánom neki, hogy egy mankót (olyan két ágra szétágazósat, jó nagy gumituskóval az egyik végén, a másikon meg egy kényelmes párnával) toljanak fel neki! Akkor legalább kaphatna egy ideiglenes igazolványt, oszt' ott állhatna meg, ahol jólesik, és még be se szólhatnának neki! Hogy válna az egészségére...
A történet lényege és a link, ha valakit mélységében érdekel ez a gusztustalan segg:

"Kedden volt szerencsém Hajdú Péter közlekedési morálját megfigyelni. A Rózsakert bevásárlóközpont előtt, a II. kerületi Gábor Áron utcában van 8-10 parkolóhely van a járda mellett kialakítva. Én a Pasaréti út felé tartottam, amikor az előttem haladó CLK 200-as Mercedes hirtelen megállt és tolatni kezdett az egyetlen üres parkolóhely irányába. Ez történetesen a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhely volt. Miközben az illető szociális érzékenységén elcsodálkozva elhajtottam az autó mellett, megnéztem, ki is ez a szimpatikus úrvezető. Így aztán megfigyelhettem Hajdú Pétert, viszonylag furcsa grimasszal az arcán, amelyet valószínűleg azon igyekezete váltott ki, mellyel a vállgödrében egyensúlyozta mobiltelefonját, hogy eme szimpatikus parkolási manőver közben is telefonálhasson" - írta a Thespion név mögé bújó olvasónk.
Megkérdeztük az említett parkolásról Hajdút is, aki igen, emlékezett a történtekre, sőt a feljelentő személyében [2] is biztos. „Be kellett szaladnom a telefonnal a szervizbe, és arra az egy percre leparkoltam, igen. Egy nő ekkor megállt mellettem és elkezdett ordibálni, hogy mit képzelek. Megkérdeztem, miért mit fog tenni: megbüntet? Ezután berohantam a bevásárlóközpontba."

(Ja, és még annyit, nagyon is jó, hogy drasztikusan megemelik - ha jól tudom - az ilyesmiért kiszabható bírságok összegét, erős vágásokkal kell megnyirbálni azok magabiztosságát, akik azt hiszik fizikai erejük, pénzük vagy befolyásuk a törvények fölé emeli őket.)

Börtönbotrány ügyben elszólta magát az államtitkár a mai Napkeltében. A történteket kommentálva így szólt Juhász Gábor (IRM):
- Megnézve, hogy mikor indult a nyomozás... azt lehetett tapasztalni, hogy az érintettek, amikor tudomást szereztek, hogy ellenük ez a nyomozás folyik, rájöttek, hogy ebből nagy baj lehet, igyekeztek elmenekülni nyugdíjba. ...Az én hivatali elődeim elengedték őket. Hozzáteszem, hogy egy olyan esetben, amikor az ember vezetőként választhat, hogy hát milyen módon szabaduljak meg egy rossz hírbe keveredett főtisztemtől, akkor az egy méltányolható eljárás, hogyha ő el akar menni nyugdíjba, akkor menjen most, gyorsan! Hiszen attól azért jobb, minthogy itt van közöttünk és hát ha ilyen módon rontja a mi jó hírnevünket.

Bánó András:
- Ha én egy vezető vagyok, ...biztos nem engedem el, hogy nyugdíjba meneküljön az illető!

(Erre az államtitkár nem reagált, viszont beszélt a speciális nyugdíjlehetőségről, továbbá a közelmúltbeli fiatalítási hullámmal kapcsolatban - a parancsnokok fele fiatal - megjegyezte, lehet, hogy idősebb "mentorokat" állítanak majd az ifjak segítségére, akár nyugdíjba vonultakat is visszacsábítva...)

Nos, azt hiszem meglehetősen jellemző a "menjen most, gyorsan!", ne rontsa "a mi jó hírnevünket" szemlélet, de hogy ez állami szintre, "méltányolható eljárássá" emelkedett volna, az nekem új. Mindenesetre ne csodálkozzon senki a fennálló állapotokon, ha egy csúcsvezető a problémák kíméletes elintézésének és elfogadható megoldásnak véli a "nyugdíjba menekülés" elősegítését.

Az ég óvjon minket, ha még az államtitkáraink is ennyire gátlástalanok és/vagy ostobák!

Nekem kimaradt, szal most friss hír, hogy Melocco Veszprémben egy átírt Radnótit faragott a szobortalapzatba. "Csecsszopók" helyett "csecsemők" került az idézetbe(?)! Merthogy a "csecsszopók" olyan ordenáré, ahogy Melocco mondta: "kuplerájos" ...
Hát az ész megáll! Van még ötlete Meloccónak? Például ne faragjon valaki gatyát Dávidra? Vagy ha majd Weöres apropóján emel a művész úr valamit, és a Három falevél balladájából idéz - "A másik rohanni vágyott: magasba hágott és mélybe szállott, sodorta, sodorta a szél." -, akkor majd a hágott helyébe esetleg "emelkedett" kerül? Mert nehogy már valaki dugásra gondoljon?! Esetleg, ha majd a Melocco művek bemutatására gondol egy színvonalas album kiadója, akkor korrigálhat itt-ott kicsit Photoshoppal a művész úr szobrain?
A legszebb az egészben az, hogy M. a megkeresésekre úgy nyilatkozott, nem lát semmi kivetnivalót az átírásban, neki mint a "nép gyermekének" joga van ahhoz, hogy a közszájon forgó műveket szabadon átgyúrja, és így tegye közzé azokat. Ha nagyon akarják mások, hát odaírhatja, hogy "Radnóti nyomán", de ez tképpen tök fölösleges. És ha kedve tartja (márpedig megjött neki), akkor máskor sem fogja visszatartani magát!

Na jó a művész az egy eléggé öntörvényű ember, ezt fogadjuk el, de eddig azt hittem (úgy láttam), más alkotók dolgait mégsem kezelik a sajátjukként. Még ha akár ekézik, kifigurázzák, kiforgatják is azokat, azért az eredeti formát nem értelmezik át saját ízlésüknek megfelelően. Melocco most új utat mutatott, megtudhattuk, hogy Radnóti csecse voltaképpen Melocco csecse is, amire kedve szerint húzhat leplet, amit kénye szerint rejthet el az utókor elől. Na, ez a szopás!

Nyirkos hideg, köd, erőszak, idegenek és egy kocsma pislákoló fénye. Mostanában éppen ilyen idők járnak...

A titokzatos kör

Hiába no, a zsurnalisztának bizony ott kell ülnie a dolgok közepén – bizonygatom is eleget költségelszámoláskor a főnökömnek –, mert csak így derülhet fény a legrejtélyesebb történésekre is! Micsoda szerencse volt például, hogy a napokban én is elvegyültem anyagot gyűjteni a Kisbéka utcai Hatcsöcsű mámorért epedő közönsége közt!

A szokott zsibongás ülte meg a kocsmát, amikor kivágódott az ajtó, és köd gomolygott be az ivóba. A Kisbéka sötétjéből tépett nő botorkált be a helyiségbe.

– Segítség! – hörögte, és elterült a padlón, ami azért nem volt itt annyira kirívó.

Talán nem is figyeltünk volna fel az incidensre, ha nem vesszük észre a nő hajában a tenyérnyi, szabályos kör alakú, kopasz foltot. Így viszont egy székbe segítettük, és Alig úr (aki már nem volt egészen magánál) belediktált egy nagy pohár málnaszörpöt.

– Ne, könyörgöm ne! – fuldokolt a nő, vélhetően a stressz és a málna együttes hatására. – Engedjenek! Vissza akarok menni a Földre! A Kisbéka utcába!

Dobálta magát, le kellett fognunk, amíg megnyugodott, és lassan eszmélve körülnézett.

– De hiszen ez az Ordas! – ismertek rá többen is. – Mi történt veled Rozika? Mi a túró az a plecsni a fejeden?

– Az UFO-k! – zokogott fel hisztérikusan a viharos életű hölgy. – Ők csinálták! Sugárral elkábítottak, a hajójukra hurcoltak, a magukévá tettek és megjelöltek! Szörnyű!

Sírva a kezébe temette az arcát, mire a legtöbben megkönnyebbülve felsóhajtottak, mint kiderült, korán. Felnézett, szeme a semmibe révedt.

– Ittam itt délután néhány deci bort, pár üveg sört, egy kevés kevertet meg egy csöpp üveg pálinkát, amikor úgy éreztem, hogy valami ellenállhatatlan erő az utcára küld...

– Ja, én is mindig kimegyek, mert egyszer nem tudtam visszatartani és a csapos... (Alig urat itt durván elhallgattatták)

– ... szóval, ahogy kiléptem, minden homályos lett és körülfogott a köd. Ki tudja meddig botorkáltam... Fénysugár csapott le rám, és ettől úgy megijedtem, hogy megmondtam, hány éves vagyok...

– Aha! Maga volt az! – emelte fel a fejét Kovács XIV. József tizedes, aki eddig csendesen helyszínelt egy korsó vörösbor fölött. – Én világítottam a pof... a képé... az arcába, mert egyszerre hasonlított az összes körözöttre. De olyan amplitúdóval távolodott, hogy nem tudtam még egyszer befogni a lámpával. Hova billegett naccsád?

Rozika megvetően nézett a közegre.

– Igenis, UFO volt!

Megigazította a haja maradékát, aztán folytatta.

– Nedves, hideg helyen tértem magamhoz. Úgy rémlik, feküdtem valahol, de a lábam magasabban volt mint a testem, és mozdulni se tudtam. Minden kavargott körülöttem, és fények ragyogtak a fejem fölött. Erősödő zümmögést, berregést hallottam, aztán valami erősen fejbe vágott. A homályból egy ufonauta bontakozott ki!

– Hogy nézett ki? – próbáltam pontosítani a dolgokat.

– Hát, olyan fényes, sárga rugdalódzó-félét viselt. Nagy, kerek volt a szeme, a homloka boltozatos, és hát... izé... azt akarta!

– Magyarul mondta? – firtattam tovább. – Nem csak a fejében hallotta?

– A fejemben? Bolond maga? Megmondta magyarul! Nem is ellenkeztem.

Többen bólogattak, ez hihető volt.

– És úgy maradt? – kottyantott közbe Sonka a csapos, aki néha tévét is néz.

– Hát persze, amíg nem végezett! – válaszolt Rozika önérzetesen. – Aztán megint elájultam. Amikor pedig magamhoz tértem, itt voltam a parkban, és ez volt a kezemben – mutatott fel néhány százast az áldozat.

Végszóra nyílt ismét a kocsmaajtó, és Lajcsi lépett be fütyörészve. Megtorpant ahogy észrevette, hogy mindenki őt bámulja. Vízlepergető kezeslábast viselt, derékig érő homloka alatt ott csillogtak szemüvegének szódásüveg talp vastagságú lencséi. Rozika szája álmélkodva szétnyílt.

– Na, mi van, mi? – vigyorgott körbe Lajcsika. – Elmesélte a Rozi, milyen szuper voltam?

– Te? – suttogta az összetört örömlány.

– Hát! – húzta ki magát büszkén a parkfenntartók bikája. – Vágom a füvet a parkban, egyszer csak elakad a masina a Rozi fejében! Ott feküdt hanyatt dőlve, a lába fennakadva a pad támláján, azt se tudta, merre, mennyi! Gondoltam, ha már így nekikészülődött, felmelegítem egy kicsit! Nem jól tettem?

A közönség csalódottan fordult vissza italaihoz. Már nem bámulták a Rozi fejét, hiába nézett ki úgy, mint a titokzatos, angliai búzamezők, a szemét sem, amibe majdnem egy UFO világított, meg a... Szóval, mindenre fény derült. Kár! Már megint nem kerültünk be a világsajtóba!

Annyira barom reklámokat látni néha, hogy az igazán fáj! A sok semmitmondó szarról, a béna szituációk gagyi szövegeiről most ne is beszéljünk (javarészt feltehetőleg kényszerű adaptációi az íztelen multikulturális szemétnek), de a Károly Róbert Főiskola manapság futó szpotja különdíjat érdemelne, ráadásul száz százalékig hazai termék!
Kérem, hogy én a poszt kedvéért felmentem a suli honlapjára, az egy dolog, de ki a bánat látott már olyan tinédzsert, aki csapágyon forgó, nyársat nyelt, öltönybe dermedt, állig nyakkendőbe tekert zombi akar lenni egy LCD képernyő előtt, mert éppen ezekben látja a siker ismérveit?! Ki volt az a csekély értelmű iskolai döntéshozó vagy szerencsétlen kreatív, aki éppen ezzel a tizenévesek számára mindenképpen visszataszító lehetőséggel igyekszik megnyerni őket? Ki az a debil, aki arra hajt, hogy így nézzen ki, nem pedig a cégautóra, a puha ajkú titkárnőre, a mallorcai vizisíelésre vagy a medencés partyra?
Kérem, ez a spot egy katasztrófa!

Kárpótlásul felrakok pár (szerintem legalábbis) szellemes hirdetést, bár ezek nem mozgók, hanem csak printek. De legalább élvezhetők.