Először is, tudod-e te, mi van egy porszívóban? Hát az egyik végén ugye ott a dugasz a falba, aztán egy jó hosszú zsinór jön, már beljebb a biztosíték, motor (tekercs, mágnes meg mi a szar), aztán a tengely végén valamilyen ventillátor, az előtt szűrő, aztán meg egy darab gégecső, és a másik végén egy fej, ami szív. Mindez valamilyen házban persze, kerekeken. Csomagolva, a boltba szállítva a legótvarabb porszívót már kevesebb mint öt rugóéert megveheted, és annak ez mind van, sőt szív is! Na most, nagyjából dobd szét, mennyibe fájhat egy-egy darabja.
Tegnap megadta magát a porszívónk feje (az az ótvar fajta volt, de szívott már vagy hat-nyolc éve), menthetetlenül leamortizálódott. Gondoltam, kocsit sem cserél az ember egy visszapillantóért, veszek egy másik fejet. Hát, találtam is (nem boltban, ott ilyent nem tartanak, szervízben) csereszabatos darabot, mit gondolsz mennyiért? Háromezer-hatszázért. Most mondd, ki az, aki a sokéves, ótvar porszívóját megtartja, és egy új gép árának a háromnegyedéért vesz hozzá fejet?
Miközben megvettem az új, kicsit kevésbé ótvar háziszolgát, azért erősen elgondolkoztam, mekkora szívás is ez az egész nekem, neked, mindnyájunknak! A fogyasztói társadalom mára szinte teljesen átállt a generális cserére, vagyis készülékeink jelentős részét nem javíttatjuk (mert nem lehet, nincs hozzá szakember és nincs hozzá alkatrész), házilag sem ügyködünk rajtuk ugyanennél az okva fogva, hanem sutty, kikúrjuk az egészet a szemétbe!3PO és R2-D2 mehet a kukába, elektronikus agyukon virtuális varjak lakmároznak, ilyen lett a világ. A majdnem egésznek nincs értéke a részhez képest. Ilyen lett, mert kurva jó nekünk, hogy az ótvar porszívó, a kompakt fényképezőgép, az mp3 lejátszó, hogy minden, úgy egyben olyan occsó, ki nem szarja le, ha másikat kell venni helyette? Csőlátásunkhoz a gyártók élénken bólogatnak.
Szívjuk aztán az olajat is, a szmogot is, például a szemétszállító autók kipufogóját, felénk fújja a füstöt a szél a veszélyesanyag-megsemmisítőből, ki tudja hány állatfajtát nyírunk ki egy nap... Rohanunk lefelé a lejtőn, de megfelelő szögből nézve úgy néz ki, mintha előre menekülnénk.
Túróst! Szívunk, mint a torkos borz, akkor lesz jó nekünk, ha nem a rák visz el, hanem a gyermeink vernek majd agyon, érthető bosszúságukban.
