Utóolimpia a Kisbéka utcában
Ez az! Ez az a magyar virtus, amit olyannyira becsül a sportszerető közönség! Nem mindennapi vállalkozásba fogtak a Kisbéka utca lakói, fellelkesülve olimpikonjaink remek teljesítményén, emlékversenyt tartottak szűkebb pátriájukban. Úgy véljük, a lelkes amatőrök nemes kezdeményezése igazán megérdemli, hogy hírt adjunk róla, teljesítményeiket a nagyközönség is megismerje! Lássuk hát, hogy Kisbéka, az utóolimpia hivatalos kabalafigurája dicsőséget vagy bukást hozott?– Kedves Rozi néni, ez szinte hihetetlen! – fordult tudósítónk az idős nyerteshez. – Úgy hallottam, hogy hatvannégy éve ellenére kegyed nyerte a távolugrást, mégpedig az utolsó kísérletével! Mesélje el kérem, hogyan csinálta?
– Ugyan már, ne hozzon zavarba, nem volt az olyan nagy dolog! Szokva vagyok én ehhez, már negyedik éve csatornáznak a kapunk előtt! Csak az elején mindig beléptem. Aztán utolsóra felvettem a szokott tutyimat, meg a jobb kezembe a cekkert, úgy futottam neki. 6,95 lett! Talán, ha az utolsó pillanatban nem teszem a hálóba azt a három kiló krumplit, túlugrom a Heike Drechslert is!
Hatalmas üdvrivalgás köszöntötte a dobogó legmagasabb fokára felszökkenő Kittykét, aki – hála a nem oly szigorú szabályoknak – szabad- és kötöttfogású birkózásban is benevezett, és bár itt lett a legnépesebb a mezőny, mindkét fogásnemet megnyerte! Miután a kisbéka-próbán is túljutott, szívesen válaszolt kérdéseinkre.
– Nehéz volt, Kittyke?
– Á, dehogy! Alig kapaszkodtam össze valakivel, az mindjárt hasra vetette magát, így megvolt az első mögékerülésem. Érdekes, a fiatalabbja gyakran a meccs végéig úgy maradt, az idősebbek még egyszer-kétszer talpra álltak.
– És a döntő?
– Hát, az már nehezebb volt! A hetvenkét éves Kacor papával jöttünk össze, és legalább három percig markolásztuk egymást, mire eldobta magát. De muris! Most jut eszembe, hogy legalább úgy örült, mint én az aranynak! Hogy miért?!
Nagyszerű eredmény született a négyszer százas váltóban is (emlékezzünk, Carl Lewisék 37,40-et csináltak négyen), Zsiga bácsi a Hatcsöcsű kasszájában egyedül 37,80-at hozott a négy versenybírón, akik egyenként száz-száz forinttal ültek be fogyasztani!
– Csakis a rutin kérem, csakis a rutin! – felelte érdeklődésünkre. – A Vegyesboltban meg a Vadhúsban még új fiúk vannak, de majd belejönnek! Nekem ennyit sikerült lefaragnom a visszajárókból, pedig az egyik bíró 99,80-ért fröccsözött, rajta csak tíz fillért hoztam! A jövő persze akkor is a fiataloké, én már – akár hiszi, akár nem – néha pontosan adok vissza!
Kiemelkedő volt Ittas Bertalanné futása 400 gáton, egy percen belüli eredményt ért el!
– Sokat edzettünk otthon a férjemmel az utóbbi években – nyilatkozta –, és a gát sokkal alacsonyabb is mint a komód! Rengeteget jelentett, hogy Berci most is ott volt mögöttem, bár az egy kicsit zavart, hogy cikk-cakkban kellett szaladnom, mert kicsempészte a fegyverét a kispuska döntőről. És a gyerekek! – sóhajtott könnyes mosollyal. – Ahogy bíztattak! Fuss mama, fuss, nem kap el a disznó! Csodálatos volt!
Fejezzük be talán ezzel a megható képpel tudósításunkat! A záróünnepség természetesen nem vehette fel látványosságában a versenyt a világversenyével, de bizonyára sokaknak emlékezetesek maradnak azok a pillanatok, amikor Kis gazda beszódabikarbonázott, zöldre festett tehene a magasba emelkedett, Alig úr égő csillagszórókat dobált az égre, végül pedig mindenki, egyszerre eloltotta a cigarettáját! A Kisbéka utcára ismét ráborult a hétköznapi éjek sötétje. Reméljük, legfeljebb négy évre!
