Némi részvét közepette fogadtuk a hírt: szétdurrantották egy rendőr könyökét valahol az isten háta mögött, valószínűleg orvvadászok. Aztán most jön a zújság: egyik töketlen járőrtárs lőtte meg a másikat, éppen rapsickodás közben.
Na, most akkor mit csináljunk, röhögjünk, vagy sírjunk? Amondó vagyok, hogy kerítsünk időt mindegyikre! Mert hát ugye, szinte hetente (na jó, kéthetenként) jön ki, hogy hol megvernek valakit, akit nem kellett volna, hol csempészkednek, hol dílerkednek, hol zsarolnak, mindig csinálnak valami huncutságot. A fennsőbbség meg védi a mundért rendesen, aszongya a főkapitány: megkérdeztük mind a négyet, aki bement az őrizetessel a szobába, hogy tört el a delikvens orra, de egyik sem látott semmit, mi se látunk hát okot az intézkedésre... Az ügyészség embere is tud erről mindent, henceg is vele, de hát annak is képtelenség a végére járni... És hát ugye, egy olyan országban lenni, ahol ez így mehet, nem egészen komfortos érzés.
Mondják persze azt is, "a rendőr is emberből van", megtévedhet az is, de erre a pógár csak azt felelheti: tessék kérem jobban válogatni, meg ellenőrizni, meg szankcionálni, hisz ezeknek a mundérosoknak kéne őrizni a törvényességet, a rendet, meg pisztoly is van náluk, legyenek már egy hangyányit egyenesebbek, mint a talpas átlagpolgár!
De nem azok, és ha már találgatni kell, hogy milyen vadra mentek, nekem így elsőre a disznó, a vaddisznó ugrik be, már csak azért is, mert őket kettőjüket emlegeti együtt az Akkezdet Phiai, hát tessék hallgatni egészséggel!
