Tény, az emberekben (már leginkább a girnyóbbakban) él valamiféle előtélet az extrém kigyúrtakkal kapcsolatban, leginkább az, hogy buták, mint a szőke plázacicák, és az agyi tevékenység teljes hiányát igyekeznek kompenzálni az örökös gyúrással. No és ez sokszor így is van, de úgy látszik, Schwarzenegger esetében a testépítés nem ment a szürkeállomány rovására.Azt írják, hogy Kaliforniában, ahol eddig is elég liberálisak voltak a fű orvosi alkalmazásával kapcsolatban, már a lakosságnak több mint a fele pártolná a marihuanafogyasztás legalizálását, pedig tudhatjuk, a szesztilalom országában, ahol azért eléggé templomjárók meg prűdek is a népek (ahogy hallani), óvatosan duhajkodnak az ilyesmiben.
Meg is kérdezték a sajtóhiénák rögvest Svarcit, mit szólna, ha most tekernének neki egy gigantikus dzsót, és ő azt felelte, hogy azért ez még korai lenne momentán, de ha a népek így, akkor uccu, nézzük meg, merre is állunk arccal! Hogyan jártak azok, akik már legalizálták (vagy megtűrik) a könnyű szereket (szívtak-e vele vagy sem, he-he-he), meg hogy milyen bonyodalmakat okozna ez szövetségi szinten. Mert hogy jó kis adó jönne be belőle, az tuti, de hát az vesse az első követ a kaliforniaiakra (ez bonyolult volt), aki a szeszre vagy a dohányra nem veti ki!
Szóval, a Svarci az egy ilyen töprengős fajta (izom ide, izom oda), amivel jócskán lefőzi hazai politikusaink, mélymagyar véleményformálóink javát, akik e kérdés felmerültekor erélyesen lecsapják a stampedlis poharat a pultra, és vérben forgó szemmel harsogják: drogot a magyar ifjúságnak?! Azt már ugyan nem!!! ...Pedig hát.
Hát, ilyen messze is van tőlünk Amerika.
Fűben az orvosság...
2009.05.06. 11:27 :: oeruelt
Szólj hozzá!
Címkék: amerika drog társadalom hülyemagyar
A bejegyzés trackback címe:
https://sargahaz.blog.hu/api/trackback/id/tr31105841
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.