Hát, eljött az ideje annak is, hogy semmi részvétet ne érezzek egy szerencsétlen nyomorék iránt, hogy teljes közönnyel figyeljem, hogyan viszik börtönbe és zárják be évekre. Sőt!...Első fokon négy évet ítéltek meg annak a motorosnak, aki brahiból száguldozva elgázolt egy másikat, megölve azt, és most azt olvasom, hogy ő "súlyosnak tartja a büntetést, és enyhítésért fellebbez", hiszen "nem szándékosan okozta a balesetet". Amiben egyébként (és ez most - nekem legalábbis - teljesen mellékes körülmény) ő is összetörte magát, karja leszakadt és úgy varrták vissza, lába ripityára tört, wellness edző valószínűleg már soha nem lesz.
"Nem szándékosan", mondja ezt az, aki a motorjára szerelt és az útra szegezett (nem, nem a tájat filmező!) kamerával rögzítette száguldását, aki egy beláthatatlan szerpentinen százhatvannal döngetett, és aki megelőzően többször is csak hajszál híján kerülte el a baleseteket. Ja! Ezzel az erővel az a baromarcú sem szándékosan ölte meg áldozatát, aki nemrég a német autópályán tuskót dobott az autókra, hiszen az is csak egy jó bulinak indult, ijesztgetésnek.
Én ennek a fickónak a helyében akkora nagy kussban lennék, mint egy hal (persze tudom, az önfenntartási ösztön mást diktál, de hát a legtöbbünknek gerince is van), és annak örülnék, hogy nem tíz évet kapok. Mert annyit érdemelne, alapjáraton! Ő is, meg azok is, akik kiszerelik az aksit a vasúti sorompókból, jelzőkábeleket vágnak ki a fémért, vagy általában, orosz rulettet játszanak mások életével, piszkos kis napi hasznuk vagy élvezetük kedvéért.Jó tudom persze, a halálbüntetés sem alkalmas igazán megállítani a brutális emberölések sorát, az embereket nem annyira az ítélet súlya, mint inkább a büntetés elkerülhetetlensége tartja vissza az elkövetéstől, mégis hibának tartanám, ha a jogerős ítélet ennél a négy évnél kevesebbel is megelégedne. Mert az viszont végképp ellenkezik a józan ésszel, hogy gátlások nélküli honfitársaink a gyenge felderítési vagy elfogási arány mellett még abban is bízhassanak, hogy tetteiknek csupán átmeneti és enyhén kellemetlen következményei lesznek.
Kérném szépen tehát, nyomorék, nem nyomorék, tessék példát statuálni!

