Mindig nyitottan szemlélem az élet (esetünkben az elektronikus sajtó) azon jelenségeit, amelyek az emberi hülyeség határait igyekeznek kijelölni...Lám, itt van egy "szenzációs fotó" és cikk, melyen azt láthatjuk, hogyan nyel le egy vízimadár egyben egy halat!
A kép azért különösen érdekes, mert az ilyen madarak (gémek, kócsagok, pelikánok meg a többi) általában nem egyben nyelik le a megfogott halakat, hanem előbb leszorítják azokat karmos lábaikkal, azután erőteljes tépőfogaikkal brutálisan szétszaggatják. Amikor aztán végeztek a mészárosmunkával, akkor a még friss, meleg halvértől gőzölgő darabokat sorban belaffantják, nem kevésbé fejlett őrlőfogaikkal péppé darálják, majd lenyelik.
(A lentebbi képen gémek által szétszaggatott halat láthatunk, amit már az azonnali sebészi beavatkozással - a szikék jól látszanak - sem lehetett megmenteni.)
Mindezt akár az Állatkert madárházában, vagy a Nagytó partjáról közvetlenül is megfigyelhetik az érdeklődők, és ezért van az is, hogy ott a gondozók a kormoránoknak és más, veszélyes szárnyasoknak csak lánckesztyűben merik osztani a halat. No és persze tizennégy éven aluliaknak egyáltalán nem, vagy csak felnőtt felügyelete mellett ajánlják a látványt, ahogyan az a ZOO honlapján is megjelenik.
Köszönjük a hazai médiának, hogy a fenti, "szenzációs fotóval" rányitotta a szemünket a természet csodálatos világára!