
Szóval, a dolog úgy áll, hogy a balti gazdálkodóknak nem elég, hogy szagolniuk kell, amit a marhák az istállóban eregetnek, még fizethetnek is utána! Merthogy az ország metánkibocsátásának negyede ezekből a lukakból ered, és hát - gondolom - a különféle nemzetközi, környezetvédelmi előírásoknak, kötelezettségvállalásoknak ára van. Ha tehát a farmernek hasznot hajt a Riska, hát fizessen a környezeti terhelésért is, ugyanúgy, mint más a PET-palackért. Megjegyzem, ez a fing-ügy csak első hallásra tűnik viccesnek, ahogy egy másik cikkben olvastam, Új-Zélandban a szolidnak és békésnek tűnő, ártatlan szemekkel bámuló kérődzők adják az emisszió 90 százalékát, ami azért már durva, nem? Ott is már csak egyvalaki tudna rendet tenni, a Gyűrűsizmok Ura...
Nálunk persze valószínűleg nem lesz ilyen intézkedés, hiszen másról sincs szó évtizedek óta, mint hogy ellehetetlenült az állattartás, egyre csökken az állomány. A Bécsbe hajtott gulyák történetei, meg az, hogy valaha nálunk a borjú volt a szegények eledele, végképp a dicső múltban rekedtek hát, ám azért csak jó lesz vigyáznunk!
Itt van ugyanis pár élelmiszer, jellegzetesen a tojás, a bab, a káposzta (persze egy képzett dietetikus mást is említhetne nyilván), amelyek nem kisebb veszélyforrásnak látszanak, mint a fű a marháknak! Vajon végzett-e már valaki számítást arra nézve, hogy egy átlagos magyar mennyi metánt pufogtat a légkörbe mindezeknek köszönhetően, és hogy ez mekkora részét képezi az ország összes kibocsátásának? Lehet, hogy a ma még gondtalanul szellentőknek hamarosan a deréktájára néz az állam, és a fenti termékekhez kapcsolódó környezetvédelmi adót vezet be?
No nem, ez momentán nagyon is komolytalannak tűnik! Igaz, csak annyira, amennyire a tehénfing-adó is annak tűnt az észt gazdáknak...