Létünkben veszélyeztet minket az emberek felelőtlen viselkedése! Azt még csak-csak elviseltük, hogy a klímaváltozás folytán olvadozik a jégsipka (a bánatba' van, eddig úgyse jön el), az ózonlyuk is idegesítse azokat, akik nem képesek nyáron a seggükön maradni az árnyékban. Hogy a szmogtól egy kicsikét cikákolunk néha, az is tűrhető áldozat azért, hogy ne kelljen gyalog menni a sarki kisboltba, és attól sem tör ránk a pánik, hogy itt, a Kárpátok ölelő karjai közt egy hangyányit tán majd szárazabb lesz a klíma. A magyar az egy kemény fajta, sziken nőtt, és rezzenéstelenül áll a suba, vagy szűr, vagy mi a rosseb alatt, amíg a nyáj fel-alá ténfereg a síkon!
Nem, mi nem rettenünk az ilyesmitől! Dobtuk a lemerült ceruzaelemet a nagy, közös kukába, eresztettük a fáradt olajat az erdőszélen, égettük a gumit, mert mi úgy tudtuk, hogy majd úgyis lesz valahogy!
De van egy határ, amit azért mégsem lenne szabad átlépnie az emberiségnek, és most, hogy ott állunk, billegünk, egyik lábunk a levegőben, azt mondjuk, hogy nem!! Nem hagyhatjuk, hogy tovább romboljon az üvegház-hatás, nem tűrhetjük, hogy az USA és Kína gátlástalanul égesse a szenet millió tonnaszám az erőműveiben, tiltakozunk ellene, hogy a gépkocsik szennyezőanyag-kibocsátása nem az elvárható ütemben csökken, és hogy döcögve halad a 4-es Metro beruházása!
Ha kell, tüntetünk, ha kell, büntetünk, fegyvert ragadunk, ölünk, ha kell, de azt nem engedhetjük, hogy számottevően csökkenjen a világ komlótermelése, hogy a sörárak az égbe szökjenek! Nem, nem, nem!
Ausztrália, Új-Zéland, felébredtünk, veled vagyunk harcaidban! Bontsd ki zászlóidat, és mi egyik kezünkben transzparenssel, a másikban karddal, a harmadikkal féltve óvón ölelve korsónkat, ott fogunk menetelni melletted! Mentsük meg a Földet! Vagy elveszítjük a sört is!!!