Még novemberben hívták ki az ügyeletes orvost a szülők – akik 6 gyereket neveltek egy egyszobás házban –, de ő már csak a lesoványodott kisfiú halálát tudta megállapítani. A ...kisfiú az átlagos 10 kiló helyett alig volt több 3 kilónál. A településen többen állítják: a gyerekeknek gyakran csak cukros víz jutott táplálékul, a szülők elitták a segélyeket. A 6 gyerek egyike korábban saját kérésére inkább egy gyermekotthonba költözött. A kisbaba halála után a gyámügy ...mindegyik gyereket elvette. A házaspár felelősségét még vizsgálják a rendőrök...
Könnyű és kézenfekvő azon sopánkodni, hogy hát micsoda emberek vannak, hogy a saját gyereküket, meg hogy hú, meg hogy há!... Ja, egyébként így is van, de akad ebben a történetben egy nagyobb gond is, ha észrevettétek: hat kölök élt egykupacban apával, anyával, akikről mindenki tudta a faluban, hogy eltapsolják a családi segélyt és a pulyák cukros vizet szürcsölnek, csak ünnepeken akad egy szikkadt sercli magában. No és milyen lehet egyébként is az a család, ahonnan elmenekül a gyerek?!Mindenki ismerte a viszonyokat, a szomszédok, a "hivatal" emberei úgyszintén tudhattrak róla (mi maradgat titokban Piricsén?), a körzeti megbízott tuti látta Filemont és Bauciszt együtt hajlongani a községi talponállóban, és feltehetően a helyileg/területileg illetékes gyámügynek is nyitott könyv volt a család. De mindez kevés volt ahhoz, hogy ez a gyerek életben maradjon!!
Pedig hát, hét kiló lemaradást nem lehet csak úgy, egyik napról a másikra összeszedni, ahhoz szívós, kitartó szenvedés kell, legalább akkora, mint egy tévésóban ledobni a száz valahányból húsz-harminc kilót. Csak hát az ugye a spotlámpák fényében történik, ez meg csak nap- és szemérmes holdvilágnál.
Sejteni lehet, fogyása (vagy nem-hízása) kezdetén ez a kisfiú (akinek még a nevét sem említi a híradás) is járkált, tán még futkosott is, ha felérte, kicsi kezével matatott az asztalon, turkált a szemétben, de aztán teltek a hetek, kis hasa előbb esetleg kigömbölyödött a mértéktelen (cukros víz) ivástól, de ahogy az energia fogyott, a gyerek is egyre enerváltabbá vált, már csak feküdt, a has konkávvá formálódott, a bordavégek kicsúcsosodtak, a csípőcsont oldalt felágaskodott, hátul a lapockákból angyalszárny kezdemények lettek.
Apáék közben jöttek-mentek, néha nevetgéltek, máskor csak feküdtek hortyogva, de más senki nem járt arra. Sem egy szomszéd bácsi, sem egy néni a hivataltól, sem a rendőr-bendőr, de még a pecsételős, kérdezgetős néni sem a messzi gyámhivataltól. Kiló kilóra jött – illetve ment – így az egyszobás házban, 2007 végén, az Európai Unóban, egy szociálisan állítólag érzékeny társadalomban, míg kihült a gyermek.
Mindenkinek, szomszédoknak, hivatalnokoknak, rendőr-bendőröknek, állami gyámoknak, boldog, békés karácsonyt ott, a messzi Piricsén!
