Az ember tényleg nem tudja, mi mondjon. Ambivalens gondolatok kavarognak a fejemben, amikor a Magyar Gárda meg különféle "civil csoportok" tatárszentgyörgyi és kerepesi - tervezett - vonulásairól olvasok, hiszen egyrészt arra bíztatnék mindenkit, vonuljon csak nyugodtan, és hangoztassa hagymázas nézeteit bátran, ha már hülyét akar magából csinálni, másrészt viszont azt szeretném, ha a primitívség, szellemi sötétség soha nem jelenne meg közterületeinken és a közbeszédben. Már csak azért sem, mert egyszerűen rossz nézni, hallgatni.
Amikor arról volt szó a fórumokon, hogy egyáltalán megalakulhat-e, megalakuljon-e a Magyar Gárda, teljesen természetesen azon a véleményen voltam, hogy miért is ne? Nem szabad prekoncepciók alapján senkit megakadályozni abban, hogy természetes jogait gyakorolja, márpedig a Gárda előzetes betiltása ilyesmi lett volna. A törvények nem véletlenül születnek, a bíróságok nem véletlenül ítélkeznek azok alapján (még ha néha az igazságérzetet nem is egészen kielégítő módon), nem lehet hát olyan jogos hivatkozás, ami igazolhatná átlépésüket.
A Gárda tettei - no és szellemi vezetőinek, támogatóinak megnyilvánulásai - azóta persze egyértelművé tették azt, hogy milyen elvek mentén, milyen célokért tevékenykedik a szervezet. Kirekesztő, szélsőjobb szemléletű, provokatív csürhe - mondom ma én is.
De még most sem tudom, minden ellenérzésem dacára, minden megnyilvánulásuk dacára, követelhetném-e, kell-e követelnem megszüntetésüket? Annak persze semmi híja, hogy a Magyar Gárda (vagy ma már inkább Agyar Gárda) olyan értéket egyáltalán nem mutatott fel az általában egészségesnek mondható társadalom számára, ami megőrzésre, fennmaradásra méltó lenne, sőt, ám ezzel együtt sem a létük az igazi baj! Képviselik, kinyilvánítják egy olyan, törpe kisebbség világlátását, amely az elsöprő többség számára betegnek, idegbajosnak, ostobának, primitívnek, antiszociálisnak látszik, és bizony, ilyenek is vagyunk! De abból még soha, semmi jó nem született, ha a társadalom nem látta, eltakarta szeme elől testének egy részét, mert ahol gyulladás látszik, ott figyelni kell.
A baj az, hogy nem igazán látni a lob körül a test öngyógyító igyekezetét. A baj az, hogy az említett vonulásokat nem kíséri az út mentén tömött sorban, fegyelmezetten állók hangos fújolása, a média, a politika és a közbeszéd gúnyos kacagása, ujjal mutogatása, a közéleti konzílium "imbecillis" kórképének felállítása.
Az Agyar Gárda agyatlan zombi vonulása médiaeseményként, politikai történésként jelenik meg a tömegkommunikációban, mintha bármilyen elgondolkodtatásra, megfontolásra vagy akár csak megjegyzésre méltó eleme is lenne tevékenykedésüknek.
Akiknek a rend, a törvényesség megőrzése a dolguk, azoknak figyelni kellene rájuk, akiknek viszont a közszereplés, azoknak el kellene felejteni őket! "Mi? Kicsodák? Hogy hol demonstrálnak? - kellene válaszolnia a megkérdezett megmondóknak. - Ne haragudjon, de a legkisebb gondom is nagyobb annál, mint hogy hülyefelvonulásokkal foglalkozzam!" - kellene befejezniük.
És ennyi, az Agyar Gárda belehal a nevetségességbe, súlyát elveszti, elfújja egy roma gyerek kósza szellentése... Ez lenne a szép jövő.