Rutinos utazóként azzal kezdtem, hogy a kocsiba lépve felnyúltam és lekapcsoltam a fűtést, bár az ülések hidegek voltak, nyoma sem volt annak, hogy bárki is alájuk szeretne durrantani. Az "utazóközönség" - aki tehette, halásznacóban meg pólóban - lassan elhelyezkedett, és a vas nekilódult.
Tán Dinnyésnél ha jártunk, de Agárdot még biztosan nem hagytuk el, amikor langymeleget éreztem a fenekem alatt. Nagyjából biztos voltam benne, hogy nem én csináltam valami helytelen dolgot, de lenyúltam megbizonyosodni róla, és valóban! A nadrágom száraz volt, az ülés pereme viszont már tűzforró, hurrá, a langyos reggelen ezerrel fűtött a MÁV, hátha valakinek még egy indok kell arra, hogy miért is húzzuk le az ablakot utazás közben...
Amikor jött a kaller, rá is kérdeztem a dologra, miért nem kapcsol a kapcsoló, és egyáltalán, mi a ráknak fűtenek (jó szokásuk szerint) ma reggel is, mire ő a bennfentesek félreismerhetetlen hanghordozásával világosított fel, "azt ugyan kapcsolgathatja le-fel, amikor direktbe van kötve, csak a mozdonyvezető tudja átállítani".
Hát így. És azért gondolom, hogy a MÁV-nak valamilyen titkos megállapodása lehet, mert télen meg, amikor sötét van és viszonylag kevés kulturált szórakozási lehetőség adódik a társaság szerelvényein, azt tapasztalhatom, hogy a mennyezetvilágítás szigorúan harmadolva van az égők kilazítása által. (Magam láttam egyszer, amint a kaller az ülésre szökkenve, eská végzi ezt a kényes műveletet.) Mi hozhatott ekkora nagy pálfordulást az energiagazdálkodásukban, ha nem az, hogy mérő nélkül kötötték rá őket Paksra?
Vagy csak ekkora gyökerek lennének? Áh, azt nem hiszem!...
