Némi könnyebbség a szívnek (már ha egyáltalán beszélhetünk könnyebbségről egy ilyen hír kapcsán), hogy az eset nem nálunk, hanem Németországban történt. Az ember hajlamos azt remélni, hogy itt ekkora szörnyek tán nem teremnek, ennek persze ellentmond, hogy a Lipótot bezárták, az addikt járóbetegek pedig mind nagyobb számban bolyonghatnak céltalanul az utcán, mert ellátóhelyeikre lakat kerül. Remélni lehet csak - hangsúlyozom ismét -, hiszen hinni nem nagyon érdemes, kezeltektől vagy kezeletlenektől függetlenül is megvannak a magunk, vonatot kővel dobáló kiskorúink, akik majd felnőnek egyszer...Bárhogy erőlködöm is, el sem tudom képzelni egyébként, hogy mi játszódhat le annak a fejében, aki egy fatuskót felcipel az autópálya fölé, hogy rádobja a kocsikra, már ha egyáltalán körvonalazódik a koponyájában valami. Elképzeli esetleg, amint a rönk pattog a flaszteron, az autók meg rémülten fékeznek, kerülgetik? Ő meg ott sunyít, a rácson kilesve, és jókat kuncog a felforduláson? Tény az, bármilyennek is vízionálja a jövőt egy ilyen véglény, tettei következményeinek belátása valószínűleg teljesen hiányzik belőle. Mert ha lenne benne ilyen, akkor ugye mi a túrósért haldokolt volna Jézus órákig a kereszten, meg egyáltalán, minek lett volna az egész hacacáré a szeplőtelen fogantatástól a feltámadásig?
Ez a kérdés persze autópályák és (fa)tuskók nélkül is joggal merülhet fel bennünk, lévén, hogy az időszámítás óta is, alig csillapuló hevülettel irtjuk egymást piszlicsáré ügyekben, és igyekszünk hazavágni utódaink segge alól a Földet. No és persze, ami a leginkább megingatja a hitet az emberben - kiváltképpen a túlélő apában, a két gyerekben, az anya szüleiben, testvéreiben, barátaiban és üzletfeleiben -, már ha volt bennük egyáltalán, az a Fetámadás napi eset értelmetlensége. Mert ne mondja senki, hogy az Atyának az tetszett éppen, hogy ezen a morbid módon, a Fiúra emlékező napon és tuskóval a feje helyén kívánta magához szólítani az éppen Krisztusi korba lépett nőt!
Ez maga lenne az új Lipót.
