Sárga Ház

Az uniós támogatással épített játszótér mászóvárának tornyát szép, kiérlelt, lendületes betűkkel odavetett "Lófasz" felirat, valamint – feltehetőleg – a szerző szignója/tagje díszíti.
Nem fújás, alkoholos filcnek tűnik, szóval hirtelen felindulásból, leküzdhetetlen közlésvágyból elkövetett grafomán dúlásnak minősíthetjük a tettet, de vajon mi indíthat egy – az írásából ítélhetően legalább tinédzser korú – honpolgárt arra, hogy mászóvárra vesse a "Lófasz" szót, és e tettéhez azonosító jelét is adja? Lehet, hogy eddig nem ismerte ezt az összetételt, és most a hirtelen idea, hogy a ló és a fasz szavak társításával frappáns meghatározást adhatunk a mének péniszére, oly elemi erővel kezdte feszegetni hősünk keblét, hogy nem volt képes ellenállni neki? Nehezen hihető... Hát akkor? Tán kedvenc szava az emlegetett, és egyébként minden kabátjára, könyvére is ráfirkantja, netán tetoválást is készíttetett vele, és a míves varrásnak nyáron csodájára jár a strand közönsége? Nem... Úgy hiszem, a bátor tett oka az a tizenöt perc hírnév lehet, amit Warhol ugyan megígért, de amit oly sokan mégsem érhetnek el. Gyanítom, ifjunk nem volt egyedül akkor, amikor falra firkantotta faszát, legalább a csaja ott volt, de lehet, hogy a haverok is, kicsit odébb, a padon, olcsó bort vagy páleszt szopogatva.
Bizony, az önkifejezés, önmagunk felmutatásának vágya oly erős, hogy ebben a korban gyakorta ilyen kontraproduktív formákban ölt testet. A padok törött deszkái, a kővel bedobott lámpák, a leszakított telefonok nem az öncélú pusztítás útját mutatják, hanem a börtönébe zárt közlésvágy megannyi manifesztációjaként jelennek meg!
No de miért ne adjunk mi (a társadalom) is teret ennek az exhibicionizmusnak? Milyen jól is mutatna ez a sok erős meg írástudó ember azokon a helyeken, ahol műveiket elhelyezték, kicsiny táblával a nyakukon: így és így hívnak, ennyi éves vagyok, itt és itt tanulok/dolgozom, ezt és ezt tettem... Mondjuk egy hónapon keresztül, délutánonként két óra hosszat. Vagy milyen jól is mutatna lófaszíró barátunk fényképe egy olyan kisplakáton, amit minden középiskolában kötelező lenne elhelyezni a faliújságon, elsejétől harmincadikáig. Mindezeket pedig, természetesen a vastagon megszámított helyreállítási költségen (melyet módja lenne közmunkával kiváltani) felül!
Én mondom, nem volt a pellengér akkora butaság, amilyennek esetleg ma, a személyi jogok kiteljesedésének korában gondolhatnánk! A kaloda persze némileg kegyetlennek tűnik, hisz annak természetes része volt a védtelen elítélt leköpdösése, megdobálása, ezt hát nem is kívánnám vissza, de a nyilvános megszégyenítés – véleményem szerint – jogos kívánsága lenne azolnak, akiket Tahóka kollektíve megsértett, megkárosított.
Aki szopat, az tanuljon meg szopni is.