HTML

Sárga Ház

Senki sem százas egészen. Unalmas is lenne.

Címkék

4 es metró (1) állva pisilés (1) amerika (1) árvíz (1) asztrológia (3) átverés (5) autó (1) baleset (1) bank (1) bankautomata (2) bazmeg (1) best of (4) beszólás (1) bicaj (1) bizarr (1) biztonság (1) bkv (7) botrány (7) bsa (1) bulvár (6) bűn (49) bunkóság (3) bürokrácia (5) celeb (6) cigi (1) civilek (1) demagógia (1) dózsa (1) drog (5) duracell (1) egészség (8) egyház (2) éhínség (1) einstein (1) ékes ilona (1) elektronikus számla (1) élet (1) életmód (4) elsősegély (1) emberállat (8) emberi jogok (24) emberrablás (1) én (26) epilepszia (1) értelem (1) ezotéria (2) ezo tv (1) fair play (1) fakivágás (1) falfirka (1) fika (2) film (3) film (1) fogyás (1) fogyasztás (14) fogyatékosok (2) földönkívüli (1) fradi (1) furcsa (1) gazdaság (2) genetika (1) genyaság (1) giccs (2) graffiti (1) gvh (1) gyerek (3) gyógyítás (7) győr (1) haiku (1) hervis (1) hízás (1) hollywoodoo (1) hülyearab (1) hülyemagyar (52) hülyeszerb (1) humor (30) idő (1) internet (1) írás (25) isten (3) istván a király (1) jog (21) jótékonyság (2) kaja (1) kampány (1) kémrepülő (1) kereskedelem (2) kína (2) kisbéka (7) kiszel (1) kiszel tünde (1) környezetrombolás (6) közlekedés (2) kreativitás (1) kritika (1) kultúra (5) maggi (1) magyar gárda (4) május1 (1) március 15 (1) máv (2) mázli (1) média (29) megmondás (9) megmondas (35) melegek (6) mese (4) móri bankrablás (1) multi (1) mutyi (1) művészet (1) napi betevő (50) nemi identitás (3) net (1) nyelv (10) okosmagyar (3) ombudsman (1) óriásplakát (1) őrültség (1) otp (1) pákó (1) pákozd (1) parapszichológia (3) pet/ct (1) pia (1) piac (1) pilótajáték (1) pofátlanság (6) politika (52) prosztata (1) provident (2) rablás (2) rasszizmus (1) reklám (20) relativitás (1) rendőrség (17) robbanás (1) roma (3) rtl (5) sárkány (1) scifi (4) sólyom (1) sör (2) sport (1) stohl (1) szalakóta (1) szarrágás (2) székesfehérvár (3) szélsőség (1) szenzáció (1) szex (1) szolgáltatás (15) szórakozás (2) sztár (1) szudán (1) takarékszövetkezet (1) társadalmi célú reklám (3) társadalom (60) teremtes (1) tesco (1) thm (1) tibet (2) törvény (1) transzplantáció (1) tudomány (7) tv2 (2) ünnep (2) upc (1) vallás (3) varjú (1) vasút (1) verebes (1) xenofóbia (1) zászlóégetés (1) zene (3) zsidó (1) zuschlag (1) Címkefelhő

Friss topikok

Linkblog

Élet

2008.01.14. 19:48 :: oeruelt

Ma nincs kedvem ostorozni senkit, valami kedveset írtam, már rég, olvasd hát! Mintha tavasz lenne.

Élet


Melankolikus március, álmos április, meleg esőkkel permetező május. A Nap kibúvik minden apró felhőfoszlány mögül, és fűt rendületlenül. A záporoktól gőzölög a föld, egy mély lélegzettel víz, nap, humuszszag hömpölyög le a tüdőbe. A reggelek a legkellemesebbek.


Nyögdécselve tornássza magát az ágy szélére. Megáll, zihál egy keveset, azután nehézkesen felül, két talpa papucsba bújik. Feláll, az ablakhoz lép. Kinn ragyogás, a madarak szédülten csicseregnek.

– Menjünk kirándulni! – mondja.

– Jó ötlet? – kérdezem.

Mérgesen fordul felém.

– Mi jó ötlet? Most mondd meg, mi a jó ötlet nekem? Nézz rám! Sajnálsz tőlem egy kirándulást? Amikor tudod, hogy úgy félek…

Itt a hangja megcsuklik, a szeme párás lesz, én pedig leforrázva állok. Már megszoktam a gyors kapitulációt, de teszek még egy erőtlen kísérletet.

– Az orvos is azt mondta…

Amíg lejutunk a kocsihoz, zihálva, görcsösen szorítja a vállamat szegény.

– Ne menjünk mégis vissza? – kérdezem.

– Ne, ne! Csak vezess, majd mondom az utat!

Ahogy elhagyjuk a várost, jobb lesz a kedve, elégedetten nézelődik, időnként navigál.

– Hová akarsz menni?

– A kilátódombra – feleli.

Sóhajtok, tudom, hogy újabb megpróbáltatás elé néz, oda csak félútig lehet feljutni autóval.

– Tudod – folytatja –, be kell bizonyítanom magamnak, hogy még képes vagyok rá. Nem akarok csak otthon heverni, és arra várni, hogy vége legyen az egésznek! Érted?

Nem értem, de bólintok.

Felmegyek, ameddig lehet, aztán egyik karomra ráakasztom a piknikkosarat, a másikkal átkarolom, és nekivágunk. Egyfolytában beszél, pedig alig kap levegőt.

– Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz! Persze lehet, hogy könnyebb lenne, ha másképp nézném a dolgokat, de én ilyen vagyok! Szegénykém, neked se lehet könnyű. Nagyon utálsz?

Hiába biztosítom, hogy erről szó sincs, folytatja.

– Persze, nem tart már soká, de addig még eleged lesz. – Aztán megáll, mélyen a szemembe néz, és azt mondja, együnk valamit.

Leterítem a plédet, kipakolok, közben ő erőlködve elhelyezkedik.

– Látod? – kérdi körbemutatva. – Minden feljövőben, virágok meg madarak meg ilyesmik, egyedül én vagyok kész! Egyre gyengébb, rondább és magatehetetlenebb leszek. – Morcosan tépdesni kezd egy addig feljövőben lévő fűcsomót. – Nincs is kedvem felmenni a kilátóba. Nem is tudnék …azt hiszem. Maradjunk, jó?

Kellemes a nap, eszünk, beszélgetünk, néha elpityeredik, akkor vigasztalni próbálom, amikor kedve és ereje van, rövideket sétálunk. Délutánra elunja a dolgot, autózni akar. Beülünk, hátrahajtjuk a tetőt és furikázunk. Elmegyünk a tóig, lángost eszünk, dzsúszt iszunk, aztán alkonyatkor visszaindulunk.

Még messze a várostól, az egyik kanyarban kutyát világít meg a lámpa. Talán német juhász, ott ül az elválasztó zöldsávban, magányosan. Úgy tűnik, egy autóra vár, arra, amelyikből kitették, és amelyik biztosan vissza is jön érte. A gazdival.

Már messze járunk, amikor megszólal.

– Láttad?

– Persze – felelem.

– Menjünk vissza érte! – kérlel.

– Nem tudunk megfordulni a város előtt – mondom. – Már nem lesz ott. És nem is jönne el velünk. Kétségbeesett. Megharapna bárkit. Akkor is, ha nem olyan fajta.

– Igazad lehet.

– És ha el is jönne velünk, te nem bírnád már, és nekem nem lenne hozzá se időm, se energiám. Később még annyi se.

Nem felel semmit, csak lehunyja a szemét, mintha aludna.


Fekszünk a sötétben, a szél meg-meglebbenti a függönyt, beengedve egy kis holdfényt.

– Szegény – mondja, és tudom, hogy a kutyáról beszél. – Szörnyű lehet, amikor egy lény így magára marad, elárulják. Szerinted holnap is ott lesz még?

– Nem hiszem. Bár, a kutyák nagyon optimisták és nagyon kitartók. Lehet. Lehet, hogy ott lesz.

– Megnézed? – bújik hozzám. – Tudom, tudom, és nem akarok erőszakos lenni, rád marad, de gondolj bele, nem számíthat senkire, úgy, mint én! Pedig ő ép és lelkes, nem ilyen szerencsétlen roncs, mint én, és nem kell majd becipelni a kórházba, mint engem, amikor már járni sem tudok, és…

– Jó, jó – csitítgatom, mert érzem, egyre jobban belelovalja magát, és nem akarom, hogy eluralkodjon rajta az önsajnálat. – Holnap megnézem – ígérem –, és ha már nem lesz ott, érdeklődöm a menhelyeken.

– Aranyos vagy – mondja, a hüppögés is abbamarad. Befészkeli magát az oldalamhoz és elalszik. Többre számítunk, de akkor már csak alig egy hete van hátra.


Másnap korábban megyek haza. Megkérdezem tőle hogy van, és tényleg akarja-e azt a kutyát. Jól és igen a válasz, beülök hát a kocsiba, és kihajtok addig, ameddig kell. A kutya nincs ott, és más sem. Visszaindulok a városba, közben felhívom mobilon. Hallom a hangján, sajnálja (a kutyát). Bediktálja még néhány menhely címét. Egyikre se vitték be.

– Ne búsulj – vigasztal otthon (nem igazán búsulok) –, lehet, hogy holnap ráakadsz! Még két cím van. Tudod mit? Én is veled megyek!

Nem mondok semmit, pedig eléggé nyúzottnak látom.


Aztán két napig nem is mozdulunk ki, reggelre pedig annyira émelyeg és veri a víz, hogy komolyan megijedek. Az orvosa azt mondja, nem lát semmi komolyabb változást. Lehet, hogy jobb lenne, ha a hátralévő időre befeküdne a kórházba, de fontosabb, hogy ott legyen, ahol jól érzi magát. Ő persze nem akar bemenni, kiveszek hát pár napot, és otthon maradok vele.

Harmadnapra egészen virgonc, és ragaszkodik hozzá, hogy eljöjjön ő is „kutyalesre”. Az első menhely egy állatkórházhoz tartozik, a lakók itt egészen emberséges körülmények közt várnak új gazdáikra. A német juhászról nem tudnak semmit, de végigjárjuk a kenneleket. Egy ketrecnél aztán leragadunk.

– Most lettek elválasztva – mondja a gondozó. – Az a vizsla ott, látják, az ellett meg. Szerintem kopó keverékek.

A világról elfeledkezve, ujjaival a rácsba kapaszkodva, megbűvölten figyeli a kiskutyákat.

– Csodálatosak, nem? – kérdezi. – Aprók, tökéletesek, szeretni és babusgatni valók. – Felém fordul. – Ha nem találjuk meg az úti kutyánkat, ez legyen helyette! – bök rá az egyetlen egyszínű, gesztenyebarna kölyökre. – Lehet? – fordul a gondozóhoz.

– Persze! – mondja az. – Szívesen adjuk bármelyiket. Ha döntöttek, szóljanak, és szombaton akár már vihetik is. Addig beszerezhetik, ami kell.

A német juhászt máshol sem leljük, így aztán visszatelefonálunk, hogy szombaton mennénk a kölyökért.


Pénteken azt mondom neki, pihenjen, amíg bevásárolok a kutyának, és bele is egyezik, szombaton délelőtt pedig nem akar eljönni velem a kölyökért. Bizonygatja ugyan, hogy jól van, mert nem akarom egyedül hagyni, és noszogat. Kedvetlennek és végtelenül fáradtnak tűnik. Vonakodva indulok útnak.

Éppen fizetek a kölyökért, amikor telefonál az orvosa. A kórházba tart vele a mentő – mondja –, kihívta, mert olyan fájdalmak törtek rá, hogy nem mert rám várni. Ő is benn lesz percek múlva, ott találkozunk.

Szegény kutyát, mint egy csomagot, csak belököm dobozostól a hátsó ülésre, és a gázba taposok. Hajtok, akár egy őrült, de már a műtőben van, mire beérek.


Fekszik az ágyon, kisimult arccal, szeme lehunyva. Szép. Ahogy beteszem az ajtót és visszafordulok felé, már engem néz és mosolyog.

– Milyen? – kérdezi.

– Gyönyörű.

– És nem lóg nagyon a füle?

Megdermedek. Nem létezik, hogy még most is a kutyáról beszél! Aztán meglátom azt a felszabadult csillogást a szemében, amit irracionális félelme a szüléstől kitörölt belőle egy időre, és én is elvigyorodom.

– Nem, egyáltalán! Ami lóg neki, az nem a füle.

Az ablakon át víz, nap és humuszszag hömpölyög a tüdőnkbe.

Szólj hozzá!

Címkék: én írás

A bejegyzés trackback címe:

https://sargahaz.blog.hu/api/trackback/id/tr18297435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.