Hát igen, ez például egy elég nehezen megválaszolható kérdés: szabad legyen-e csuklyát vagy más, az arcot eltakaró holmit viselni tüntetésen és egyéb demonstráción?
Az utóbbi napok (évek) tanulságai alapján a balhézókat elítélő többség kapásból azt mondaná, hogy ne! A kő- és molotovdobáló kemény mag csuklyát, maszkot hord, utólagos azonosíthatóságuk nehéz, ne legyen hát szabad ilyen ruhadarabot használni! Emlegetik Dániát, Németországot és más helyeket is, ahol – állítólag – a „törvényen kívülre helyezi magát” az, aki így öltözködik egy tömegdemonstrációra. Lássuk hát az érveket pro és kontra!
Hogy a csuklya, kámzsa, maszk stb. célja az arc eltakarása, a felismerhetőség megakadályozása, mindenki számára nyilvánvaló. Ugyanakkor maga a rendőrség is azt állítja, hogy „a csuklyák tényleg megnehezítik a munkájukat, de ...vannak módszereik, amelyekkel be tudják azonosítani a randalírozókat”. Itt nyilván a demonstráció teljes ideje alatt és területén készített felvételek elemzésére (ruházat, kapcsolati kör stb. összevetése), illetve az egyéb antropometriai jellemzők vizsgálata jöhet szóba. No meg a téglák információi...
Vagyis, ha a rendőrségnek nem fáj, mi lehet vele a bajunk? Hát, hogy ijesztő! Minden érzékünk berzenkedik ellene!
Ezért is furcsa és bicegős kissé a TASZ érvelése a maszk mellett, hiszen egy korábbi állásfoglalásukban azt írták, hogy „az utóbbi időben felmerült sajnálatos események, így a Meleg Méltóság Menetének megtámadása és egyéb utcai randalírozások nem azért történtek, mert a jelenleg hatályos szabálysértési törvény és büntető törvénykönyv szerint ne lenne bűncselekmény a békésen tüntetők fenyegetése, a bennük való félelem kiváltása”. Márpedig (és ítéljen el érte, aki akar) bennem – ha valóban békés tüntető lennék – kifejezetten félelmet, fenyegetettségérzést váltana ki már csupán az is, ha mondjuk a vonulásom mentén üvöltöző, ökölrázó, maszkos emberek sorfala állna. Hát akkor, hol is van itt az engem megfélemlíteni akarókat hatályosan elítélő törvény?
Ugyanakkor egy EKINT által készített tanulmány egyrészről leszögezi, hogy törvényeink alapján az arc eltakarása egyértelműen befér a jogszabályi keretek közé, ezért tehát nem lehet elmarasztalni senkit, másrészt azzal érvel, hogy „az arc eltakarása szimbolikus eszközként funkcionál egy békés gyülekezés során”. És bizony, ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni!
Mert azt a lehetőséget ugyan nyugodtan kihúzhatjuk, hogy manapság, politikai állásfoglalása miatt valakit is direkt retorzió érne, de megnézném mondjuk azt a városházi (minisztériumi stb.) köztisztviselőt, aki arcát büszkén vállalva vonulna (bármelyik) kormány lemondását követelve, miközben munkahelyén ugyanannak (bármelyik) a kormánynak (kormányzó pártnak) a kinevezettjei regnálnak.
Hogy ez nem jó, az nyilvánvaló (mert mi köze is lenne a politikai irányultságnak mondjuk az építésügyben végzett szakmai munkához?), de hogy a helyi tévé beszámolói közt megjelenő demonstráció a karrier kárára lehet, az is nehezen lenne tagadható. (Ahogy mondjuk egy névtelen bejelentés mögött sem feltétlenül csak egy etikátlan seggfej bujkálhat, lehet az egy, a következményeket reálisan mérlegelő, de mégis etikusan viselkedni kívánó polgártársunk is!)
Vagy itt vannak mondjuk a melegek, a leszbikusok, a saját munkahelyük ellen demonstrálók, a szőkék, a frigidek, a műhiba miatt elmarasztalt orvosok, a kurvák, a félredugó feleségek, bárki, akinek oka és joga lehet tüntetni valami ellen vagy mellett, ugyanakkor nem kívánja felfedni személyazonosságát. Vagy itt vannak azok, akik éppen a megtorolható véleménynyilvánítások elleni tiltakozás okán, vagy egyéb indokból, abszolút jelképesen viselnek maszkot...
Mondhatjuk hát, hogy bár a maszkkal, arceltakarással kapcsolatban nem is indokolatlan averzióink vannak (ha vannak), maga az aktus valóban érthető és méltányolható lehet, nem is egy esetben. Kicsit hasonlít a dolog a „gyűlöletbeszédre”, amit ugye szintén nem kíván hallgatni épeszű ember, ugyanakkor nem nagyon található olyan módszer, csalhatatlan ítész, aki előre meg tudná mondani, milyen szavakat, milyen környezetben nem lehet használni. Mikor számít a „kötélre való” kimondása cinkos, haveri hátba veregetésnek, mikor az egyértelmű megvetés kifejezésének, és mikor lincselésre uszításnak? Ez sajna valóban csak utólag, a körülmények, a kinyilvánított vagy vélelmezhető szándékok ismeretében dönthető el. Ahogy az is, hogy egy maszkot, csuklyát miért is húzott a fejére valaki, valahol, valamikor.
Persze, mondhatjuk azt is, hogy egye fene, hadd fájjon csak a demokratikus alapjogok „ujja”, ha nem kell ráharapnunk a másikra, az utcai randalírozáséra, a dúláséra. Csak majd akkor se feledkezzünk meg erről, amikor éppen a mi jogainkért nem akarja az arcát, nevét, lakcímét adni valaki...