Megnéztem a Vidi stadionban az István a királyt.
Eléggé szar ügy, amikor az ember legendává vált előadások, filmek satöbbik remékjét igyekszik elkészíteni, akár igazodni próbál az elődhöz, akár nem. Nehéz az ilyesmiből jól kijönni, mert hát ugye, a legenda nem véletlenül született, ott valamit nagyon jól csináltak!
Lehettek hát fenntartások bőven, hogy vajon miként sikerül Vikidált vagy Deák Billt hozni, mennyire adható vissza az akkori környezet, lehet-e úgy mozgatni a színészeket egy színpadon (legyen az akár jókora is), hogy ugyanazt a dinamizmust sugallja az egész, mint anno...
Hát kérem, bennem nem maradtak fenntartások, amit egy stadionban ki lehetett hozni a dologból, azt kihozták! Nem hiányoltam az eredeti énekhangokat, mert akiket helyettük találtak, éppen olyan jók voltak (no jó, most persze ne a stúdiófelvételhez hasonlítsunk!), a forgószínpad, a diszlet, a szereplők mozgatása pedig közel azt a látványos képet eredményezte, mint amit a mozifilmen láthattunk.
Én baromira fájlalnám (így, utólag, hogy tudom milyen volt), ha kihagytam volna, biztos vagyok benne, hogy azok közt, akik látták, ez az egész éppen úgy élni fog, mint mondjuk (maradjunk akkor a pályánál) a PSG meccs. A kalapomat pedig ismét lekapom és mélyen meglengetem a Szörényi-Bródy páros előtt, állati ciki nekik, hogy nem Angliában születtek és nem Thomas Cromwellről írtak darabot, ha ez lenne a helyzet, gennyesre keresték volna magukat, és valahol Essexben lógatnák a lábukat egy-egy príma kis kúriában. Ez persze egy teljesen szubjektív vélemény, és hasonlókat gondolok Presser Padlásáról is.
Ja, és a kép, amit a telefonommal csináltam, persze nem az előadást mutatja, hanem a nézőtér egy részét a szünetben, csak azért tettem be, mert olyan jó kis túlvilági hangulata van - huuu -, mintha a zombik mozgolódnának valahol tömegesen. :)
