Nyirkos hideg, köd, erőszak, idegenek és egy kocsma pislákoló fénye. Mostanában éppen ilyen idők járnak...
A titokzatos kör
Hiába no, a zsurnalisztának bizony ott kell ülnie a dolgok közepén – bizonygatom is eleget költségelszámoláskor a főnökömnek –, mert csak így derülhet fény a legrejtélyesebb történésekre is! Micsoda szerencse volt például, hogy a napokban én is elvegyültem anyagot gyűjteni a Kisbéka utcai Hatcsöcsű mámorért epedő közönsége közt!
A szokott zsibongás ülte meg a kocsmát, amikor kivágódott az ajtó, és köd gomolygott be az ivóba. A Kisbéka sötétjéből tépett nő botorkált be a helyiségbe.
– Segítség! – hörögte, és elterült a padlón, ami azért nem volt itt annyira kirívó.
Talán nem is figyeltünk volna fel az incidensre, ha nem vesszük észre a nő hajában a tenyérnyi, szabályos kör alakú, kopasz foltot. Így viszont egy székbe segítettük, és Alig úr (aki már nem volt egészen magánál) belediktált egy nagy pohár málnaszörpöt.
– Ne, könyörgöm ne! – fuldokolt a nő, vélhetően a stressz és a málna együttes hatására. – Engedjenek! Vissza akarok menni a Földre! A Kisbéka utcába!
Dobálta magát, le kellett fognunk, amíg megnyugodott, és lassan eszmélve körülnézett.
– De hiszen ez az Ordas! – ismertek rá többen is. – Mi történt veled Rozika? Mi a túró az a plecsni a fejeden?
– Az UFO-k! – zokogott fel hisztérikusan a viharos életű hölgy. – Ők csinálták! Sugárral elkábítottak, a hajójukra hurcoltak, a magukévá tettek és megjelöltek! Szörnyű!
Sírva a kezébe temette az arcát, mire a legtöbben megkönnyebbülve felsóhajtottak, mint kiderült, korán. Felnézett, szeme a semmibe révedt.
– Ittam itt délután néhány deci bort, pár üveg sört, egy kevés kevertet meg egy csöpp üveg pálinkát, amikor úgy éreztem, hogy valami ellenállhatatlan erő az utcára küld...
– Ja, én is mindig kimegyek, mert egyszer nem tudtam visszatartani és a csapos... (Alig urat itt durván elhallgattatták)
– ... szóval, ahogy kiléptem, minden homályos lett és körülfogott a köd. Ki tudja meddig botorkáltam... Fénysugár csapott le rám, és ettől úgy megijedtem, hogy megmondtam, hány éves vagyok...
– Aha! Maga volt az! – emelte fel a fejét Kovács XIV. József tizedes, aki eddig csendesen helyszínelt egy korsó vörösbor fölött. – Én világítottam a pof... a képé... az arcába, mert egyszerre hasonlított az összes körözöttre. De olyan amplitúdóval távolodott, hogy nem tudtam még egyszer befogni a lámpával. Hova billegett naccsád?
Rozika megvetően nézett a közegre.
– Igenis, UFO volt!
Megigazította a haja maradékát, aztán folytatta.
– Nedves, hideg helyen tértem magamhoz. Úgy rémlik, feküdtem valahol, de a lábam magasabban volt mint a testem, és mozdulni se tudtam. Minden kavargott körülöttem, és fények ragyogtak a fejem fölött. Erősödő zümmögést, berregést hallottam, aztán valami erősen fejbe vágott. A homályból egy ufonauta bontakozott ki!
– Hogy nézett ki? – próbáltam pontosítani a dolgokat.
– Hát, olyan fényes, sárga rugdalódzó-félét viselt. Nagy, kerek volt a szeme, a homloka boltozatos, és hát... izé... azt akarta!
– Magyarul mondta? – firtattam tovább. – Nem csak a fejében hallotta?
– A fejemben? Bolond maga? Megmondta magyarul! Nem is ellenkeztem.
Többen bólogattak, ez hihető volt.
– És úgy maradt? – kottyantott közbe Sonka a csapos, aki néha tévét is néz.
– Hát persze, amíg nem végezett! – válaszolt Rozika önérzetesen. – Aztán megint elájultam. Amikor pedig magamhoz tértem, itt voltam a parkban, és ez volt a kezemben – mutatott fel néhány százast az áldozat.
Végszóra nyílt ismét a kocsmaajtó, és Lajcsi lépett be fütyörészve. Megtorpant ahogy észrevette, hogy mindenki őt bámulja. Vízlepergető kezeslábast viselt, derékig érő homloka alatt ott csillogtak szemüvegének szódásüveg talp vastagságú lencséi. Rozika szája álmélkodva szétnyílt.
– Na, mi van, mi? – vigyorgott körbe Lajcsika. – Elmesélte a Rozi, milyen szuper voltam?
– Te? – suttogta az összetört örömlány.
– Hát! – húzta ki magát büszkén a parkfenntartók bikája. – Vágom a füvet a parkban, egyszer csak elakad a masina a Rozi fejében! Ott feküdt hanyatt dőlve, a lába fennakadva a pad támláján, azt se tudta, merre, mennyi! Gondoltam, ha már így nekikészülődött, felmelegítem egy kicsit! Nem jól tettem?
A közönség csalódottan fordult vissza italaihoz. Már nem bámulták a Rozi fejét, hiába nézett ki úgy, mint a titokzatos, angliai búzamezők, a szemét sem, amibe majdnem egy UFO világított, meg a... Szóval, mindenre fény derült. Kár! Már megint nem kerültünk be a világsajtóba!
