Sárga Ház

Ma egy nagyon durva mellényúlást, mondhatni orbitális baromságot produkált valaki a Délhúsnál, tuti, hogy évekig csak a "parízervégesek" néven fogják emlegetni őket, de úgy kell nekik! Arra viszont, hogy az ellenkező értelmű igyekezet is elutasításra találhat, itt egy másik példa:

Szeretni a sírig
(a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve)

Jegyzőkönyv

„Az eltűnt személyt – Tréd Márk, 78 éves Kisbéka utcai lakost – bejelentés alapján kezdtük el keresni, mivel lakóhelyén egy hete nem volt fellelhetősége foganatosítható a bejelentő (Taxa Paméla bolti eladó) szerint.
Az adatgyűjtés során a Hatcsöcsűben olyan információt mondott a csapos, hogy az idős embert valamelyik este, nagy batyuval a hátán a Veréb-halom felé látta menni. A járőr a mondott helyen, az egyik remetebarlangban meg is találta. Csak vonakodva, hosszas kapacitálásra volt hajlandó hazatérni, mely kapacitálást rozzant állapotára való tekintettel hajtottuk végre. Kényszerintézkedés nem történt. Tréd Márk az eltűnésről a következőket mondta:
– Azért bujdokoltam el, mert meg akartam őrizni a függetlenségemet! Nem akartam besorolni a hedonista nyugdíjasok táborába, és fékevesztett vásárlásba menekülni a napi henyélés unalmából! A fenntartható fogyasztás híve vagyok, ám az utóbbi időben olyan pszichikai nyomás nehezedett rám, ami illegalitásba kényszerített!
– Elmondaná Márk bácsi úgy, hogy mi is megértsük?
– No, hát! Tudod fiam, egészen a közelmúltig, viszonyom a Kisbéka utcai MikroXYZ vegyesbolthoz köznapi volt. Reggel lementem a cekkerrel, beletettem ezt-azt, volt, hogy még délután is beugrottam valamiért, de semmi több! A kis Pamélán néha ugyan rajtafelejtettem a szemem, de csak úgy nosztalgiailag, eszembe jutott, hogy pici korában hányszor lovagolt az ölemben, és milyen kár, hogy ezt később nem folytattuk, ám ennél semmi több! Aztán Márk napon kaptam tőle egy szál virágot. Zavaromban vettem neki egy bonbont, amit oda is adtam. Erre kaptam egy üveg bort...
– Kiderült miért?
– No, ez az! Parfümöt már nem akartam venni, inkább megkérdeztem tőle, mi is ez? Azt mondta, a központból kapták az ukázt, hogy szorosabbra kell fonni a kapcsolatot a törzsvásárlókkal, kisebb ajándékok, bónuszok, nagyobb figyelem, ilyesmi. Meg kell magukat szerettetni, nem elég, hogy naponta ott vásárolok, mert mi lesz, ha épül valami új az utca végén, és átpártolok? Érzelmi kötődés kell!
– Mit szólt hozzá?
– Megvontam a vállam. Mondtam neki, hogy én inkább a százhuszonnyolc forintos tejhez meg az akciós kolbászhoz kötődök, de próbálkozzanak csak nyugodtan!
– Próbálkoztak?
– Mi az hogy! Kaptam tőlük logós bézbólsapkát meg pólót is, tudja, az X-ben a keresztbe fektetett bagettel meg szalámival. Na, innentől, ha nem akartam megsérteni őket, járhattam így bevásárolni, mondhatom, elég hülyén festettem benne... Egy aprópénztartót is kaptam, ami ugyan a GigaXYZ-nek készült – ott kocsi is van, nemcsak kosár, de túl sokat csináltak –, meg lábasfogó kesztyűt is... Szóval, elhalmoztak ajándékokkal. Én meg persze nem szeretek adós maradni, hát egyre több mindent vásároltam, tenger gyümölcseit meg márkás vodkát is, pedig ki nem állom őket! Amikor meg elkezdődött a nyári akciójuk, szerenádot adtak az ablakom alatt, megzenésítették az egyet fizet, kettőt kap ajánlatukat.
– Ez azért elég keménynek hangzik...
– Na hallja! Ott álltam az ablakban fél tizenkettőkor, a kezemben gyertya, mert úgy tudom, azt szoktak ilyenkor gyújtani, udvariasságból rajtam a bézbólsatyi, és hol el-elbóbiskoltam állva, hol rémülten kapdostam a gatyám után, ami csúszott lefelé. Másnap úgy elaludtam, hogy a pénzes postás se tudott felcsöngetni, ezért rámtörték az ajtót Alig úrral a házmesterrel, csak a javítás hatezer volt!
– Miért nem mondta a boltnak, hogy hagyják már békén?
– Mondtam én már másnap, amikor bementem hozzájuk, kialvatlanul, de az egyik tanuló azt felelte, az nem lehet, hogy ne szeressem őket, amikor mindent megtesznek, biztosan csak azért beszélek így, mert be vagyok tépve, hiszen tiszta vörös a szemem.
– Nem tanulónak kellett volna mondani, hanem a főnöknek!
– Akartam, de azt mondták, ne fárasszam magam, menjek csak haza, helyezkedjek el kényelemben, majd ők felhívnak telefonon, mert amúgy is kíváncsiak a véleményemre! Na, haza is mentem, és tényleg rámcsörögtek, mindent tudni akartak rólam, még az oltási bizonyítványomat is elő kellett kotorni. Aztán én is kérdeztem, azt például, hogy olyat tudnak-e csinálni, mint a háború előtt az öreg Sztrovacsek, akinél volt folyószámla, sőt hitel is ha megszorultam, akinél ha reggel beadtam a listát, a segéd összekészítette délutánra a pakkot, sőt, akár ki is küldte a fiúval! Azt mondták, hogy ezeket ugyan nem tudják megoldani, de számos újabb ötletük van, amivel szerintük még bensőségesebbé lehetne tenni a kapcsolatunkat, és hamarosan meg is valósítják ezeket! Na, akkor pakoltam össze, és indultam a Veréb-halomra.
– Értjük Márk bátyám, értjük. No de mi lesz ezután? Hiszen azért nem élhet arrafelé huzamosan, nem túl komfortos a környék!...
– Hát, nem tudom. Az igazság az, hogy az első két nap volt kemény, amíg észre nem vettem, hogy egy kofa a domb aljában megy el mindennap a városba. Tőle tudtam venni kenyeret, sajtot, gyümölcsöt, mikor mit, sőt visszafelé hozott szappant, gyufát is. Bár, egy dolog azért elgondolkoztat! Tegnap adott nekem ajándékba egy KOFA feliratú bézbólsapkát..."